Megjelent a top 50: ők voltak a turizmus fontos szereplői 2023-ban

Németh Balázs, Hortobágyi T. Cirill, Orbán Ráhel, Scheer Sándor, Tiborcz István, Váradi József, Kreinbacher József, Gerendai Károlynéhány név a magyar turizmus meghatározó szereplői közül. A Turizmus.com kiadója 10. alkalommal jelentette meg a szakma elmúlt évi teljesítményét értékelő, exkluzív top 50-es kiadványát, amelyet a 31. Turizmus Évadnyitó Gálán mutatott be.  

A szerkesztőség hagyományaihoz híven idén is a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány partnerszervezeteinek elnökeiből, valamint a lapot kiadó Turizmus Kft. vezető munkatársaiból álló szakmai zsűrire támaszkodott a magyar turizmus top 50-es listájának összeállításakor.

Ezúttal is az előző esztendőben, 2023-ban elért kiemelkedő teljesítményeket vizsgálták, most először azonban kizárólag a jelöltek gazdasági, illetve az általuk tulajdonolt vagy irányított cég teljesítménye volt a perdöntő a szavazásnál. Áttekinthetőbbé téve az olvasó rálátását azokra a területekre, amelyeket az egyes szakemberek képviselnek, a turizmus-vendéglátás ágazat legfontosabb szereplőit kategóriánként csoportosítva (attrakció, befektető, gasztronómia, közlekedés, kreatív, szállodaipar, utazás) mutatja be a kiadvány.

A listában néhány vállalkozásnál a teljesítmény szempontjából egymástól elválaszthatatlan párosokra is szavazott a zsűri, így a turizmus top 50-e valójában 58 szakembert jelent. A friss listában sokan vannak, akik az előző években már többször is szerepeltek a rangsorban, 18 név viszont most először került be. Ugyanakkor 8 olyan személy is akad, aki az elmúlt tíz évben mindig bejutott a top 50 közé. A szakemberek nemcsak cégük elmúlt évi eredményeiről adnak számot a lapban, hanem 2024-es terveiket és várakozásaikat is megosztják.

A 164 oldalas, A turizmus 50 fontos szereplője & top 10 polgármester, szakmai szövetség és fiatal című kiadvány idei újdonsága, hogy az ágazat érdekében végzett kimagasló lobbitevékenységet ezúttal külön értékelte a szerkesztőség, első alkalommal önálló fejezetben mutatja be tíz meghatározó szakmai szövetség munkásságát. Ugyancsak külön fejezetet kapott – immár hagyományosan – tíz, turisztikailag kimagasló vidéki település polgármestere. És ezúttal is külön fejezetet szenteltek a szakma tíz ígéretes, legfeljebb 33 éves fiataljának, akik még pályájuk elején tartanak, de már kiemelkedőt tudtak alkotni.

Lássuk a turizmus 50 fontos szereplőjét kategóriánként!

A turizmus 50 fontos szereplője 2023-ban
ATTRAKCIÓ  
Baán László a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója, a Liget Budapest Projekt kormánybiztosa
Borosné Szűts Ildikó a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója
Fodor Gergely & Sikota Krisztina a Várkapitányság vezetője, a Budavári Palotanegyed, a Citadella és a visegrádi műemlékegyüttes megújításáért felelős kormánybiztos / a Várkapitányság turisztikai, kulturális és kommunikációs vezérigazgató-helyettese
Folly Réka & Werner Péter a Folly Arborétum és Borászati Kft. tulajdonosai
Ganczer Gábor a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója
Hortobágyi T. Cirill a Pannonhalmi Főapátság főapátja
Káel Csaba a MÜPA vezérigazgatója, a Bartók Tavasz és a Liszt Ünnep nemzetközi fesztiválok alapítója
Németh Balázs az atlétikai világbajnokságot szervező Budapest 2023 Nzrt. vezérigazgatója
Végh Andor a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója
BEFEKTETŐ  
Awad Zuhair & Hamdan Sameer a Mellow Mood Hotels tulajdonosai
Kreinbacher József a Madame Tussauds Budapest és a Kreinbacher Birtok tulajdonosa
Paár Attila a West Hungária Bau Kft. alapító tulajdonosa, ügyvezetője
Scheer Sándor a Market Építőipari Zrt. alapító-tulajdonosa, a magyar McDonald’s hálózatot üzemeltető Progress Étteremhálózat Kft. tulajdonosa
Szabadics Zoltán a Fun City, a LUA Resort és a Kányavári Borbirtok tulajdonosa
Szepesi Richárd a Shiraz és a Bambara szállodák, a BalaPort tulajdonosa; a BalaLand és a Minaro Hotel többségi tulajdonosa; számos turisztikai érdekeltségű cég vezetője
Tiborcz István a BDPST Group tulajdonosa
GASZTRONÓMIA  
Forrai Kovács Krisztina & Forrai Miklós a Casa Christa Agriturismo tulajdonosai
Kőrössy Zoltán & Nagy Gábor az Eventrend Group alapító-tulajdonosai
Laposa Bence borász, a Laposa Birtok ügyvezetője, társtulajdonosa
Pesti István a Platán Gourmet executive chefje
Pintér Katalin a Gerbeaud Gasztronómia Kft. társtulajdonosa
Semsei Rudolf a Budapest Party Service Kft., a VakVarjú étteremcsalád és a Dobay cukrászdák tulajdonosa, ügyvezető igazgatója
KÖZLEKEDÉS  
Farkas Attila a Smartwings Hungary Kft. ügyvezetője
Hamdan Zakarya stratégiai tanácsadó, a Mr. Nilsz Kft. társtulajdonosa
Kam Jandu & Bogáts Balázs a Budapest Airport vezérigazgatója és kereskedelmi vezérigazgató-helyettese
Váradi József a Wizz Air vezérigazgatója
KREATÍV  
Biró László a Mediator reklámügynökség ügyvezető-tulajdonosa
Botond Szabolcs a Visual Europe Group vezérigazgatója
Fülöp Zoltán & Lobenwein Norbert a Volt, a Balaton Sound, a Strand és a MOL Nagyon Balaton fesztiválok alapítói, a Weekend Event Kft. tulajdonosai, az Akvárium Klub üzemeltetői
Gerendai Károly a Costes éttermek és a Budapest Park tulajdonosa, a Lupa-tó üzemeltetője
Kiss Kornélia a Budapesti Gazdasági Egyetem Turizmus Tanszékének vezetője, a turizmus-vendéglátás alapképzés szakfelelőse
Markovits Alíz a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa rendezvénysorozat vezérigazgatója
Orbán Ráhel a BDPST Group kreatív igazgatója, a BDPST Koncept ügyvezetője
Ördögh László & Drozsnyik Dávid a Graphasel Design Stúdió társtulajdonosai és művészeti vezetői
Tóth Ákos az Utazómajom alapító tulajdonosa és ügyvezetője
SZÁLLODAIPAR  
Baldauf Csaba a Kolping Hotel Family Resort & Spa igazgatója
Csordás Imre az Accent Hotels cégvezetője
Détári-Szabó Ádám a Hunguest Hotels Zrt. vezérigazgatója
Flesch Tamás a Continental Group társtulajdonos ügyvezető igazgatója
Klemm Balázs a Hotel & More Group tulajdonos vezérigazgatója
Kovács Balázs a Danubius Hotels Zrt. vezérigazgatója
Pankaj Birla a Marriott International kelet-európai térségért, Németországért, Svájcért és Ausztriáért felelős elnökhelyettese
Popovits Éva az Accor Hotels kelet-közép-európai kereskedelmi igazgatója
Somlyai Zoltán a BDPST Group hoteldivíziójának vezetője
UTAZÁS  
Kovács Balázs az IBUSZ vezérigazgatója
Molnár Judit az OTP Travel ügyvezetője
Ribi Péter a Fehérvár Travel alapító ügyvezető igazgatója
Tatár György a HotelPremio Group tulajdonos-ügyvezetője
Tolga Deniz Sariyüce a Sun & Fun Holidays és a Last Call Travel tulajdonos ügyvezetője
Szigetvári József a Szallas Group vezérigazgatója