Jelentős mérföldkövéhez érkezett a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. beruházási stratégiájának megvalósításában, melynek eredményeként a mai napon átadásra került a Paskál fürdő fedett egysége 7 új medencével, így Budapest egy újabb, egész éven át nyitva tartó fürdővel gazdagodik.

Az 1989-ben épült strand a jelenlegi beruházásig mindössze két medencével üzemelt. A mai napon átadott beruházás eredményeként a fürdő területén egy közel 1.400 m² alapterületű, új fürdőépület került kialakításra. A fedett földszinti részen egy tanmedence, egy gyerekmedence, egy gyógymedence és egy kinti-benti, vízi bárral üzemelő élménymedence is kialakításra került.

Az új fürdőrészben szaunák, kezelőhelyiségek, valamint egy speciális, geotermikus szauna is épült.

A vendégek kényelmét egy beltéri terasz és a belső udvarban kialakított pihenő helyiségek szolgálják. Felújításra és átalakításra kerültek a strand medencéi, öltözői is.

Az átalakítás során a korábban egybeépített rombusz, illetve téglalap alakú medencék szétválasztásra kerültek, így jelenleg már külön strand- és úszómedence üzemel a strand területén. Ez utóbbi télen is üzemelni fog.

A fürdővendégek részére külön parkoló került kialakításra a fürdő melletti területen, így a korábbi 40 parkolóhely helyett most 190 helyet tudunk biztosítani. 2016 szeptemberétől a vendégek az OEP által támogatott szolgáltatásokat is igénybe vehetik. A beruházás összege 1,1 milliárd Ft. A beruházás megvalósításával a Paskál fürdő folyamatos üzemű egységgé alakul át.
Jegyárak 2016. július 15-től
| Hétköznap | Hétvégén | |
| Felnőtt belépő | 2 000 Ft | 2 200 Ft |
| Gyerek-nyugdíjas-diák (nappali tagozatos) belépő | 1 600 Ft | 1 800 Ft |
| Családi jegy I. (2 felnőtt, 2 gyerek) | 5 600 Ft | 6 200 Ft |
| Családi jegy II. (2 felnőtt, 1 gyerek) | 3 990 Ft | 4 380 Ft |

Legyél az első hozzászóló "Megnyílt a Paskál fürdő új, fedett részlege" című cikkhez