Megújulva segít a Hama

Jövőre lesz száz éves Hama, amely fotóstartozék-gyártóból mára nemzetközi vállalattá és a világ legnagyobb tartozék forgalmazójává vált. Ezt tükrözi a cég arculatváltása, miközben a hagyományos értékeket megtartva, a Hama magyarországi leányvállalata is folytatja társadalmi felelősségvállalását.

A Hama story egy klasszikus német családi vállalkozás sikertörténete. A cég 1923-ban, Drezdából indult világhódító útjára és miközben kezdetben csupán néhány fotós tartozék kézi gyártásával foglakozott, mára globális céggé és a világ egyik legnagyobb tartozék forgalmazójává vált és emellett a saját márkás termékek fejlesztéséről sem mondott le. A termékpaletta is hatalmasra hízott, 18 ezernél is több terméket tartalmaz, miközben a vállalatnál dolgozók száma ma már meghaladja a 2500 főt. A németországi központ mellett 17 leányvállalat működik, köztük a 28 éve alapított magyarországi Hama Kft. Az 50 fős leányvállalat a saját márkás termékek mellett olyan világmárkák hivatalos disztribútora, mint a SIGMA, Western Digital, SanDisk, Rapoo vagy a Jabra.

A folyamatos tanulást hitvallásának tekintő cég, a digitalizáció előretörésére nemcsak termékpalettájának kiszélesítésével válaszol. Hanem azzal is, hogy miközben az új világhoz igazodva letisztultabb, modernebb logóval jelentkezett a piacon, a fenntartható fejlődés iránt elkötelezve a magyar leányvállalat vállalat egy 300 m2-es napelemrendszert telepített az irodaház energiaigényeinek zöld ellátására, termékeinél pedig a kábelek műanyag csomagolását fokozatosan papírdobozra cseréli.

A megújulást a régi értékek megőrzésével tervező Hama Kft. azonban a piaci sikerek mellett, továbbra is nagy figyelmet fordít a társadalmi szerepvállalásra. Ennek keretében a partner alapítványokkal és más szervezetekkel együttműködve 2021-ben 4 millió forintnyi adománnyal segítette a rászorulókat:

  • a Magyar Református Szeretetszolgálaton keresztül 250 db iskolatáskát és tolltartót kaptak itthoni és határán túli magyar kisiskolások 1,5 millió forint értékben, illetve a Hama 1 millió forinttal támogatta a hátrányos sorsú gyermekek karácsonyi kívánságlistáját
  • a Vércsepp a vérellátásért Alapítvánnyal közösen a Hama Kft. önkéntes váradásokat szervezett, a váradás ösztönzésére pedig a vállalat félmillió forint értékben ajánlott fel tartozékokat
  • a Dr. Jósa István Általános Iskola (Kisléta) félmillió forint értékben iskolatáskákat és Hama termékeket kapott tanulmányi versenyek díjazására
  • az Inárcsi Nagycsaládosok Egyesülete pedig félmillió forint értékben Hama termékeket és ruhákat, bútorokat kapott a vállalattól.

-munkatársunktól-