Michelin-ajánlással rendelkező éttermek is részt vesznek a tavaszi étterem héten

Több, a Michelin Guide francia étteremkalauz által ajánlott, illetve Bib Gourmand minősítéssel rendelkező étterem is ott lesz a résztvevők között. Ilyen például a balatonszemesi Kistücsök

Michelin-ajánlással rendelkező éttermek is részt vesznek a tavaszi Országos Étterem Héten, amelyen idén több mint 150 vendéglő kínálja majd specialitásait március 9. és 19 között.

Idén először 11 napon át tart majd a program, amelyre országszerte 151 étterem várja fix árú menüsorokkal azokat, akik asztalt foglalnak a rendezvényre – közölték a szervezők szerdán az MTI-vel. A vendéglőkbe a program honlapján lehet előzetesen, korlátozott számban jelentkezni.

Mint a közleményben kiemelik, a tavaszi rendezvény újdonsága, hogy több, a Michelin Guide francia étteremkalauz által ajánlott, illetve Bib Gourmand minősítéssel rendelkező étterem is ott lesz a résztvevők között. Ilyen például az etyeki Rókusfalvy Fogadó, a balatonszemesi Kistücsök, a kéthelyi Lokal47, az egri Macok bisztró, a miskolci Avalon és a Végállomás Bisztró. Az 1997 óta létező Bib Gourmand minősítést azzal a céllal hozta létre a Michelin kalauz, hogy az éttermeket ár-érték szerint rangsorolják. A Bib Gourmand minősítésű éttermek a mérsékelt árak mellett vezetnek kiváló minőségű konyhát.

Az Országos Étterem Hét több mint 10 éve várja tavasszal és ősszel azokat, akik megkóstolnák az ország legjobb éttermeinek legfrissebb kínálatát, megismernék konyháikat és a gasztronómiai trendeket. A résztvevő éttermek kifejezetten a rendezvényre állítják össze válogatott alapanyagokra épülő, gondosan megkomponált, gyakran különleges alapanyagokat is tartalmazó, háromfogásos menüsoraikat, amelyeket egyedi, fix áron kínálnak.

A vendéglátóhelyek évek óta három kategóriában mutatkoznak be. Idén a top kategóriában hatezer, a prémium kategóriában nyolcezer forinttól, az exkluzív besorolású éttermekben pedig tízezer forinttól kínálják a menüsorokat, szervizdíjjal együtt. Amennyiben valaki az adott étterem még szélesebb választékát szeretné megismerni, azt egy szintén az eseményre szabott, kedvező kiegészítő felár ellenében teheti meg.