Tengeri öbölben megbújó egykori halászfalu, amiből a világ egyik leghíresebb települése lett. Nevét azok is ismerik, akik nem tudják, hogy a Ligur-tenger partján, Genovától 25 kilométerre, az azonos nevű félszigeten fekszik. De miért éppen Portofino vonzza mágnesként a turistákat a számos, hasonló adottságú mediterrán település közül?
Korokon átívelő népszerűség
A válasz szempontjából kevéssé fontos, hogy a település az ősidőktől létezik és az öböl neve, ’Portus Delphini’ (Delfin-öböl) alapján, a római időkben lett Portofino. Mellékes az is, hogy a középkorban Petrarca megénekelte szépségét, Genova érseke pedig apátságot alapított.
Portofino újkori tündöklésének első mérföldkövét Yeats Brown tette le a XIX. század második felében. A genovai brit konzul beleszeretett a félszigetbe és a kistelepülésbe, ahol akkoriban szinte csak halászok és szerzetesek éltek. Brown megvásárolta Portofino XVI. századi erődjét, aminek a Genovai Tengeri Köztársaság tündöklésének évszázadai alatt fontos védelmi szerepe volt, de az egységes Itália létrejöttével elveszítette hadászati jelentőségét. Bár az erőd máig nevét viseli, a konzul a szomszédban épített luxusvillában élt. A Villa Altachiara, a konzul egykori lakhelye. Jelenlegi tulajdonosa Eduard Khudaynatov (1960) orosz olaj-milliárdos. A villa évek óta lakatlan, de a helyiek Ukrajna orosz inváziójának első éjszakáján fényeket láttak belőle…
Amikor Brown felfedezte Portofinot, akkor lett az utazás veszélyes kalandból a szabadidő eltöltésének kedvelt formája. Az első, modern értelemben vett turisták épp a tehetős angolok voltak, akikhez Brown maga is tartozott. A konzul dicshimnuszokat zengett a kis olasz faluról, ami így Sanremo, St. Tropez, Amalfi és Biarritz mellett a világ első turistadesztinációja lett. Portofino a halászokkal, a félsziget pedig földműveseivel és szerzeteseivel jól illett a kor romantikus hangulatába. Ráadásul alig 20 kilométerre volt a Via Aureliatól, a Rómát Genován keresztül Nizzával összekötő évezredek óta fontos kereskedelmi úttól, aminek a mentén ekkoriban épült ki a vasút.
A tehetősek, illetve híresek látva, hogy a hozzájuk hasonlók Portofinoban üdülnek, tömegével utaztak oda. Sokan maradtak is. Portofino csendes halászfaluból zajos luxusüdülőhely lett. A ’bennszülöttek’ elköltöztek, a természet és épületek maradtak, habár kulisszák lettek. Napjainkban az ingatlanok kétharmada külföldi kézben van és Portofino a leggazdagabb olasz település, legalábbis, ha a közel 55 ezer eurós GDP/fő mutatót nézzük.
’Portofinoi Teréz anya’
Ha nincs egy másik brit, Portofino nem lett a rommá a II. világháború végén. A skót Jeannie von Mumm (1866-1953) bárónő és férje, Philipp von Mumm (1859-1924), a Bismarck-i idők vezető német diplomatája 1920-tól a Castello San Giorgioban, Portofino világhírű kilátóterasza mellett éltek. A háború éveiben már özvegy bárónőt ’44-ben felhívta a körzetben állomásozó német erők parancsnoka, Ernst Reimers, hogy hagyja el Portofinot, mert aláaknázták a települést és a visszavonuláskor meg fogják semmisíteni. A bárónő maradt, majd, amikor már a közelben voltak az amerikaiak, magához hívatta Reimerst. Hogy mi történt kettejük között a villában, nem tudni. De tény, hogy Reimers szabotálta a tervet, majd a hadifogságból levélben köszönte meg a bárónőnek, hogy meghiúsíttatta vele „a szörnyű és értelmetlen pusztítást”. A település 1948-ban díszpolgári címmel mondott köszönetet a bárónőnek, aki férjével együtt Portofino egyedülálló fekvésű temetőjében nyugszik, a teraszon pedig tábla emlékeztet érdemére.
Alakja nem merült feledésbe, az legidősebb portofinoiak máig emlékeznek rá. Férjével inkább a tipikus diplomaták fényes fogadásokkal teli életét élte, annak 1925-ös halálakor viszont megkért egy halászt, hogy vigye el az összes pezsgőt a villából és hajójáról dobja a tengerbe. Hogy valóban így történt-e, balladai homályba vész. Az viszont biztos, hogy egy csapásra véget értek a bálok. A bárónő lemondott a luxusról, segítette a rászorulókat, látogatta a betegeket, befogadta a gazdátlan állatokat, szabadidejében pedig virágokat nevelt a kertjében.
Filmek, színészek, énekesek
Portofino egyre növekvő, majd töretlenül fennálló ismertségében és népszerűségében nagy szerepet játszanak a filmek. Az IMDb szerint nem kevesebb, mint 41-et forgattak Portofinoban! A külföldiek szemében a hegyek ölelte öbölben fekvő mediterrán halászfalu egyszerre szimbolizálja a ’dolce vita’ életérzést annak minden egyszerűségével és a luxust.
Előbbiről tanúskodik, hogy az Universal Studios megépítette Hollywoodban Portofino mását, ami Itáliában játszódó filmek sokaságában szolgált kulisszaként: napbarnított halászok szállnak partra a tenger frissen fogott gyümölcseivel, miközben jóképű fiúk száguldanak robogójukkal a főtéren és a kis utcákon, pajzán bókokat kiabálva a lányoknak. Kit zavarna, hogy a kaliforniai Portofino az igazinál nagyobb és lagúnák átszőte település a lá Velence?!
Ha egy film vanóban Portofinóban forog és a település magát játssza, akkor a luxust hirdeti: Leonardo Di Caprio, mint a ’Wall Street farkasa’ (2013) tőzsdeügyleteit bonyolítja az öbölben horgonyzó jachtja fedélzetén pezsgőt kortyolgatva. A filmeseknek okuk volt, hogy az egyetlen New Yorkon kívül játszódó jelenet erejéig Itáliáig utazzanak: Jordan Belfort (1962) amerikai bróker, aki különböző csalások és hamis értékpapírokkal való kereskedelem révén több mint 21 millió dollárt keresett és akit DiCaprio a filmvásznon eljátszik, ’Nadin’ nevű luxus-jachtjával gyakran parkolt a kevés halászbárka és az annál több hasonló kaliberű tengerjáró között.
A ’Gazdagok és szépek’ (1987-) című sorozat címe nekem csak halványan derengett, mint egy klasszikusé a ’90-es évekből. Aztán a Wikipédiának köszönhetően megtudtam, hogy máig fut és hallatlan népszerűségnek örvend, minden idők leghosszabb ideje műsoron lévő sorozata. Kvázi az amerikai ’Szabó család’. A harmadik évadban pedig Portofinoban játszódott egy epizód. A ’70-es, ’80-as évek nálunk is jól ismert német klasszikusa, a ’Derrick’ egy epizódja szinten a ligur településen játszódik: ’Egy férfi Portofinoból’ (1976).Michelangelo Antonioni a ’Túl a felhőkön’ (1995) című utolsó játékfilmjének köszönhetően a város ’az igazi filmművészetben’ is meg van örökítve, John Malkovich, Jean Reno, Sophie Marceau és Marcello Mastroianni közreműködésével.
Más filmcsillagok nem forgattak, de szívesen nyaraltak Portofinoban: így Humphrey Bogart, vagy Liz Taylor Richard Burton társaságában és Greta Garbo, aki, ha igaz a szóbeszéd, mezítelenül vetette magát a Ligur-tenger hullámai közé a Portofinoi-öbölben.
Portofino valóságos ’place to be’ a tehetős oroszok körében. Ez elsősorban a fiatalon elhunyt filmsztár, Zhanna Friske (1974-2015) Portofino (Портофино) című dalának tudható be. 2009-es megjelenése óta tartó töretlen népszerűsége mutatja, hogy nem egynyári sláger volt.
Portofino nyomot hagyott az irodalomban is
Guy de Maupassant (1850-1893), a máig népszerű XIX. századi francia író, a modern novella egyik megteremtője, hajója, a Bel-Ami fedélzetén, ami legismertebb regénye címét viselte (magyarul ’A szépfiú’ címen ismert), számos alkalommal körbehajózta a Földközi-tengert. A Portofinoi-öbölben mindig kikötött és sokszor heteket is eltöltött. „Oliva, citrom, narancs és gesztenyefák – az öbölbe érve rögtön érzem, hogy rejtett paradicsomban vagyok. A végtelen nyugalom körülöleli a kis halászfalut, ahol egyszerűen, de nyugodtan és boldogan élnek az emberek” – írta.
Frederich Nietzsche (1844-1890) a Portofino és Santa Margherita közötti promenádon sétálva fogalmazta magvas gondolatait, amelyeket aztán papírra vetett, hogy szinte senki ne legyen, aki megérti… A zaklatott életű XX. századi klasszikus, Truman Capote (1924-1984), a ’Hidegvérrel’ és az ’Álom luxuskivitelben’ írója számára Portofino volt a kevés hely egyike, ahol nyugalomra lelt. Ez azt is mutatja, hogy az öböl az akkor már több mint fél évszázados ismertsége ellenére, a ’60-as években még nem volt turistagyár, ahogy napjainkban.
Portofino az asztalon
A pénzes szállóvendégek biztos gyakran rendelnek vacsorára tésztát a település nevét viselő szósszal. A ’sugo alla portofino’ a legenda szerint véletlenül született: A főtér egyik éttermében, a Puny-ban egy este látszott, hogy el fog fogyni a genovai konyha világhírű szósza, a pesto, ezért a szakács paradicsommal ’hígította fel’ a fenyőmag-parmezán-bazsalikom klasszikust.
A szükség szülte kreáció olyan nagy siker lett, hogy ’sugo alla portofino’ felkerült az étlapra. A ’pesto genovese’ klasszikusan rövid tésztával készül, leginkább pennével. A paradicsomos ’sugo alla portofino’ viszont inkább spagettivel.
Petrus Szabolcs