Mit jósolnak a repülő által húzott fehér csíkok az időjárásról?

Sötét összeesküvés-elméletek szövögetői gyakran nevezik a repülők égboltra húzott fehér csíkjait “mérgező vegyi csíkoknak”, mivel úgy gondolják, hogy a repülőgépek valóban szándékosan szórják szét a vegyszert a levegőben. Pedig igazság szerint ezek csak ártalmatlan kondenzcsíkok, amelyekből igen érdekes következtetéseket lehet levonni arra vonatkozóan is, hogy milyen lesz az időjárás.

repülő3

Egy-egy hosszabb kondenzcsík az égen, amely nem tűnik el azonnal, nedves levegőre utal, és elárul egyet s mást az időjárásról

Ha süt a nap és kék az ég, majdnem mindig láthatóak ezek a hosszú fehér csíkok az égbolton . Azt is tudja mindenki, hogy a repülőgépek “okozzák”. Az összeesküvés-elméletek atyjai ezért rögtön készek a válasszal, mely szerint “meg akarják mérgezni az emberiséget”, “szándékosan meg akarják változtatni Földünk éghajlatát” – hogy csak néhányat említsünk a széles repertoárból. Ugyanakkor itt csak a lecsapódó nedvességről és apró égési termék-részecskékről van szó, amelyek a repülőgép hajtóművein keresztül távoznak a légtérbe.

A KONDENZCSÍK NEM MÁS, MINT EGY TELJESEN MEGSZOKOTT FELHŐ

Ezek az apró részecskék a páralecsapódás ún. magjai: légnedvesség esetén a vízpára formájában rakódik le ezekre a részecskékre. “A konstrukció egyre nő és nő, mi pedig a Földről nézve fehér csíkokként észleljük őket” – így magyarázza Thomas Dümmel, a Freie Universitát Berlin meteorológusa a csíkok keletkezését. A fehér csíkok ugyanolyan felhők, akárcsak a többi az égen, csak éppen más az alakjuk. Mivel szükség van néhány percre ahhoz, hogy egy ilyen csík keletkezzen, így soha nem látható közvetlenül a repülőgép mögött.

repülő2

Amit a szemünk lát, a fehér csíkok is csak ugyanolyan felhők

“Aki rendszeresen figyeli az égbolton ezeket a kondenzcsíkokat, következtetéseket vonhat le róluk a következő napok időjárására vonatkozóan. Ha a csíkok meglehetősen hosszúak, és csak sokára tűnnek el, akkor a repülési magasságban igen nedves a légkör, ami egy közvetlenül előttünk álló időjárás változásra utal” – magyarázza Thomas Dümmel. – “Ugyanakkor ez fordítva is igaz: ha rövid csíkokat látunk az égbolton vagy egyáltalán semmit nem “húz” a repülőgép maga után, az arra utal, hogy nagyon száraz a légtér. Ebben az esetben arra következtethetünk, hogy továbbra is szép marad az idő.”

Amennyiben szaggatottak vagy szélesen szétfolyóak a csíkok, az annak a jele, hogy a repülőgép magasságában igen erős a széljárás, és szeles időre számíthatunk.

– kst –

 

Legyél az első hozzászóló "Mit jósolnak a repülő által húzott fehér csíkok az időjárásról?" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*