Nem indul el a Wizz Air hurghadai járata

A döntés azután született meg, hogy a Külügyminisztérium a politikai zavargások miatt Egyiptomot az utazásra nem javasolt országok közé sorolta. A hurghadai foglalással rendelkező utasokkal a légitársaság felvette a kapcsolatot.

A Wizz Air az érintett utasok szíves elnézést kérte, és a hurghadai foglalás árának teljes visszatérítését vagy a befizetett összeg egy későbbi utazásra történő felhasználását kínálta fel számukra. A Vörös-tenger nyaralóhelyeire azt követően indulnak újra járatok, hogy a politikai helyzet rendeződik Egyiptomban. A Wizz Air azt is bejelentette, hogy tartalék kapacitását a Budapest-Moszkva útvonalon használja fel, amely mindennap közlekedik majd. Az útvonal szeptember 23-án indul útjára.

„A Wizz Air sajnálatát fejezi ki az egyiptomi politikai zavargások miatt, és komolyan veszi a Magyar Külügyminisztérium döntését, hogy Egyiptomot az utazásra nem javasolt országok és térségek biztonsági kategóriájába sorolta” – mondta Daniel de Carvalho, a Wizz Air szóvivője.

Minden hurghadai foglalással rendelkező utas számára felkínálják a lehetőséget, hogy válasszon a foglalási díj azonnali visszatérítése, és a befizetett összeg egy későbbi utazásra történő felhasználása között. Az utóbbi megoldást választó utasok a megvásárolt repülőjegyek áránál 20 százalékkal magasabb összegből gazdálkodhatnak majd.

dr. Érsek M. Zoltán

Forrás:travelo.hu

Legyél az első hozzászóló "Nem indul el a Wizz Air hurghadai járata" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*