Nyári örömök a Cívis városban, Debrecenben

Fotó: visitdebrecen.com

Debrecenben egész évben egymást érik a rendezvények, de a népszerű fesztiválokat itt is leginkább nyáron tartják. A hangulatot meghatározza, hogy a város fiatal, mintegy harmincezer egyetemistáját hol és milyen programok várják. A könyvheti eseményekről és a gasztronómiai fesztiválokról már lemaradtunk, nézzük meg mit kínál Debrecen annak, aki csak szűk két napra érkezik a cívisvárosba.

A város egyik legromantikusabb helyén, a Vintage World kávézó titkos kertjében ittuk meg a kávénkat. Az egykor kis virágos kávézóként megnyitott Arany János utcai üzlet ma már különleges meglepetésekben gazdag ajándéküzlet, meseszép virágbolt és Debrecen egyik legkedveltebb brunch helyszíne.

Aki a virágokat szereti, Debrecen virágos parkjait is kedvelni fogja, a belváros szinte valamennyi közterén fellelhető szökőkutak, csobogók a hűsölést segítik a legforróbb napokon is. A belvárosi sétánk során érinthetjük a virágkarnevál egyik fő helyszínét, a Kossuth teret. Impozáns látványt nyújt Magyarország legnagyobb református temploma, a Debreceni Református Nagytemplom, és innen az ország egyik legtöbb muzeális tárggyal rendelkező intézménye, a Déri Múzeum felé haladhatunk.

Fotó: visitdebrecen.com

A nemrég megújult Református Kistemplom a torony látogatásával együtt kedvelt a turisták körében, nem csodálom, mi szakavatott vezetéssel még az orgonasípokat is szemügyre vehettük. A Révész-téren álló, eredetileg barokk stílusban épült templomot 1876-ban neoromán stílusban átalakították, s ez a mai napig meghatározza külső megjelenését. A templom tornyát eredetileg hagymaszerű sisak zárta, amit 1907-ben egy óriási szélvész ledöntött. Az építészek ezután bástyaszerű kiképzést adtak a toronynak és lemondtak a sisakról. Azóta hívják a helyiek „Csonkatemplomnak” is. 

A Református Kollégium és Nagykönyvtár, a Hotel Aranybika, a Debrecen legrégebbi épületeként nyilvántartott Régiposta Fogadó is beleférhet egy kiadós sétába.

A Magyarországon egyedülálló multimédiás szökőkút, a Ködszínház nappal tipegőivel csábít „vízen járásra”, este pedig hatalmas, legyező alakú vízpermetére vetített kisfilmekkel és lézeranimációkkal kínál felejthetetlen mozis élményt a szabadban.

A MODEM modern épülete a kortárs képzőművészet egyik hazai központja. Oscar-díjas animáció, kultikus akciófilm, ikonikus romantika és más filmklasszikusokat nézhetnek, mert idén is folytatódik a MODEM nagysikerű programsorozata, a Belvárosi Kertmozi az Apolló Mozi közreműködésével, melynek helyszíne ezúttal is a MODEM hangulatos belső kertje.

Debrecen látványosságai két helyszín köré csoportosulnak, a történelmi belváros és a város tüdejének nevezett Nagyerdő.

Nagyerdő

A város rekreációs területe, amely 2010-es évek közepén újult meg. Nem messze a belvárostól találjuk a rendezett parkot. Aki vonattal érkezik a városba, az 1-es villamossal juthat oda.

Fotó: visitdebrecen.com

Kiemelkedő a több mint 100 éves, 34 méter magas, mai napig is működő Nagyerdei Víztorony. Sokáig nem fedezték fel a benne rejlő lehetőségeket, majd egy Campus Fesztiválon a Dumaszínház előadása akkora siker lett, hogy összefogtak, és uniós támogatással nagyon klassz élményközpontot hoztak létre. A torony kilátójába is fel lehet menni, ahonnan gyönyörű a kilátás. Kerti színpadán szeptemberig koncerteket is rendeznek. A víztoronyban 10 méteres mászófal van, amelyet a falmesterek segítségével ki lehet próbálni. Kávézó és fröccsbár, szabadtéri koncertek és hatalmas kerthelyiség is várja itt a látogatókat.

Innen rálátni Magyarország és Közép-Európa egyik legkülönlegesebb és leglátványosabb strandfürdője, a 2020 nyarán megnyitott Aquaticum Strandra, amit nyitása óta nemcsak a helyiek, de a turisták is nagyon megszerettek. A Nagyerdő szívében található aquaparkban csúszdák, 14 méter magas napozóterasz, izgalmas vizes elemek, az erdő látványvilágát tükröző vízfelületek, minden van, amit egy strandtól elvárnánk. Vele párhuzamosan fut a kedvelt Víztorony sétány, amely vendéglátó utca is lehetne, ahol a strandolókat és az utcán sétálókat is kiszolgálják.

Fotó: visitdebrecen.com

Sétáltunk a parkerdő egyik legszebb részén, a Medgyessy sétányon századelős villák és irodalmi nagyságokat ábrázoló szobrok között, majd megnéztük a békésen úszkáló tőkés récéket a Békás-tónál.

Nem hagytuk ki a Debreceni Egyetemet sem, amely az ország legrégebbi, folyamatosan működő felsőoktatási intézményei közé tartozik, egyben hazánk egyik kiemelt kutatóegyetemeinek, amely közel 30 ezer hallgatóval és 1500 oktatóval, 13 karával, 25 doktori iskolájával a legszélesebb hazai képzési kínálatot nyújtja. Az épület lenyűgöző terei, vizsgaidőszakban tele vannak tanuló és izguló diákokkal.

Nyáron a szabadtéri kultúra ideje jött el a városban – tudtuk meg meghívónk, a VisitDebrecen turisztikai igazgatója Tóth-Megyesi Enikőtől, és Erdei Nóra PR menedzsertől, akik Debrecen minden érdekességét igyekeztek megmutatni nekünk. A nyárra megnyitotta kapuit a Nagyerdei Szabadtéri Színpad, ahol többek között nagy sikerrel mutatták be Francis Veber Balfácánt vacsorára című vérbő vígjátékát is, amelyet mi is megnéztünk. Belestünk Debrecen legújabb kőszínházába, a 2022-ben átadott Csokonai Fórumban, az éppen zajló Színházi Olimpia bemutató darabjainak próbáiba, de elsétáltunk az 1865-ben épült és a közelmúltban teljes felújításon átesett Csokonai Színház épülete mellett is, amit ősszel vesz újra birtokba a debreceni társulat.

A MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központban csodát láttunk, amikor megnéztük a Körbe-körbe: Debrecenből Debrecenbe – a Keserű Károly Keserü – kiállítását, ahol a művész varázslatos világba vezeti el a nézőt.

Ki a cívis? Milyen a cívisváros? Mit gondolnak a cívisségről és a debreceniségről az itt élő emberek? A Déri Múzeum új, a Cívisek világa címmel megújult helytörténeti kiállítása mutatja be a cívisek életét.

Bármeddig maradtunk volna a gyerekektől nyüzsgő, Szabó Magda meseregénye ihlette négyévszakos tematikus parkban, a nagyerdei Ötholdas Pagony helyén épült, Sziget-kékben, ahol igazi miniváros várja a gyerekekkel érkezőket.

A parkot használók és látogatók részére itt szociális blokkot, kávézót, büfét, shopot, zártkörű rendezvények, foglalkozások lebonyolítására is szolgáló termet, turisztikai információs pontot alakítottak ki. Az épület hátsó traktusában kap helyet az úgynevezett élménytorony, egy ötszintes, a gyerekek szórakoztatására létesített kilátó, illetve egy játszótorony.

Bódi Ágnes