Nyíregyháza Nagyváradon

Nyíregyháza a Magyar Turizmus Zrt. segítségével turisztikai bemutatkozáson vett részt Nagyváradon. Dr. Kovács Ferenc polgármester vezetésével utazott nyíregyházi delegáció a város közelében fekvő Nagyváradra ahol újságírókkal, valamint turisztikai szakemberekkel találkoztak a csapat tagjai.
A Hotel Ramada különtermében a szakmai program vendégeit Huszár István Erik, Nagyvárad alpolgármestere és dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere köszöntötte. Katona Ilona, a Magyar Turizmus Zrt. Észak-Alföldi Regionális Marketing Igazgatóság igazgatója az észak-alföldi régió turisztikai lehetőségeit ismertette, ezt követően Furkóné Szabó Marianna, a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője előadására került sor Nyíregyháza turisztikai kínálatáról. A Nyíregyházi Állatpark igazgatója, Gajdos László érdekes előadásával hívta fel a figyelmet a 2015-ben Európa legjobb állatparkja címet viselő Sóstó Zoo-ról. Dr. Podlovics Roland, a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatója a gyógyászati komplexumban igénybe vehető szolgáltatásokról adott ismertetést.

A turistaforgalom növelésének érdekében több nyíregyházi turisztikai találkozás is megvalósult 2015-ben Romániában, melyek sikeresek voltak. Olyannyira, hogy például a Központi Statisztikai Hivatal felmérése szerint a Nyíregyházán eltöltött romániai vendégéjszakák száma dinamikusan nő, így a szakemberek érdemesnek fontosnak és tartják a román piacon történő aktivitások folytatását.
 

Legyél az első hozzászóló "Nyíregyháza Nagyváradon" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*