Nyit a Tolcsvai Szirmay–Waldbott-kastély Látogatóközpont

Az ünnepélyes átadásra április 9-én került sor, a látogatóközpont május 1-től várja vendégeit.

Az egykori bárói rezidencia a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék kultúrtáj és a Tokaj Borvidék részét képező Tolcsva településen áll. Az épület Európai uniós támogatás segítségével született újjá, hogy a térség egyik legpatinásabb rendezvényhelyszíne legyen.

A kastély építése több korszakot ölel fel. A ma is látható, historizáló stílusát az 1880-as években nyerte el, ebből az időből maradt fent a két legexkluzívabb helyisége is, a nagyszalon és a neoreneszánsz faburkolattal díszített könyvtár.

Tolcsvai Szirmay–Waldbott-kastély Látogatóközpont2

A látogatóközpontban tiszteletüket tevők megismerkedhetnek a hegyaljai kastélyokban hajdan zajló mindennapokkal. Az egyik legszemléletesebb példa erre az 1907-ben itt tartott menyegző felidézése; a vendégek megtekinthetik a menüsort, közelebbről szemügyre vehetik az akkori menyasszonyi ruhák anyagait, valamint megismerhetik a násznépet is. Ezen kívül szintén megtekinthető a Gyermekkor a kastélyban című kiállítás, ahol hasonló szisztéma alapján az egykori bárócsemeték és azok hintája tekinthető meg.

Tolcsvai Szirmay–Waldbott-kastély Látogatóközpont3

De a vendégek találkozhatnak a valamikor itt élt Szirmay család hét és a Waldbott család három tagjával is. Igazi iddőutazás!

Legyél az első hozzászóló "Nyit a Tolcsvai Szirmay–Waldbott-kastély Látogatóközpont" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*