Nyitott porták, kéklámpás csodák, éjszakai orrszarvúetetés – programajánló

Kéklámpás járműcsodák az Aeroparkban, nyitott porták a a Zala-völgyében, késő esti programok a Szegedi Vadasparkban, Palóc Hagyományéltető Napok Balassagyarmaton – ezen a hétvégén is lesz mit csinálnia a családnak.

Nyitott portákkal várják a látogatókat a Zala-völgyében

Hat napon át tizenhat portán csaknem harminc programmal várják a Zala-völgyében a helyi termelők és az agroturisztikai szolgáltatók a látogatókat július 30. és augusztus 1. között – mondta el Szabó Tibor programkoordinátor az MTI-nek.

Hozzátette, hogy a következő hétvégén (augusztus 6-tól 8-ig) a Zalai-dombság több mint tíz településén nyitják meg a gazdaságok kapuit a látogatók előtt A Nyitott Porták Éjszakái elnevezésű programsorozatot 2019-ben rendezték meg először. A helyi termelők felismerték: a program lehetőséget ad arra, hogy bemutassák a hagyományos gazdálkodás tradícióit, a termékek előállításának folyamatát, a látogatók pedig közvetlen tapasztalatokat szerezhetnek arról, hogy mitől különleges a helyi termék – fejtette ki Szabó Tibor.

Nyitott portának lenni együttműködéssel könnyebb, közös honlappal, egymás ajánlásával nagyobb sikereket lehet elérni – fűzte hozzá. A Nyitott Porták Éjszakáin a vendégek természetközeli, egészséges környezetben, bensőséges hangulatban tölthetnek el két hétvégét. A látogatókat gasztronómiai kínálattal, ismeretterjesztő, valamint rekreációs programokkal várják és akár szállást is biztosítanak számukra. Lesz többek közt távirányítós fűnyírótraktoros bemutató, lehetőség nyílik pónilovaglásra, íjászatra és számos túrát is szerveznek – sorolta Szabó Tibor.

A vendégek a pincetúrákon, szőlőhegyeken, pincészetekben is megkóstolhatják a Zala-völgye legfinomabb borait – fogalmazott. A kisgörbői hegyi portán hideg pálinkakoktéllal, Döbröcén szezonális gyógynövényből készült szörppel kínálják a vendégeket, akik a gazdaságok munkájába is bekapcsolódhatnak. A zalaszentgróti vegyszermentes kertben a házigazdával közösen főzhetnek lecsót, a szőlőhegyi pince kerti borozójában kemencében sütik majd ropogósra a pecsenyét, a zalaszentlászlói kistermelői gazdaságban disznótoros vacsora készül. A Mézespatkó Alkotóműhelyben a különlegességnek számító zalai cukorperec elkészítését is megtanulhatják a gasztronómia iránt érdeklődők. A zalaszentgróti családi méhészetben a magukra öltött védőruhában akár a kaptárokig is elsétálhatnak látogatók, a méhész pedig bemutatja, hogyan készül a Zalai-dombság egyik kedvelt kincse, a méz. Zalaszentlászló határában, a Gyógynövények Völgyében többek közt a biogazdálkodásról, valamint a hagyományos népi gyógyászati készítményekről szerezhetnek ismereteket a résztvevők. A Csáford-völgyi Natúr Ponton az adalékmentes, természetes tartósítási eljárásokat mutatják be. A vendégek – családok és baráti társaságok – több portára is ellátogathatnak, de egy-egy gazd

Kéklámpás járműcsodák az Aeroparkban

Kéklámpás járműcsodákat állítanak ki szombaton a ferihegyi Aeroparkban, ahova különleges tűzoltóautók, oldtimer rendőr- és mentőautók, valamint helikopterek is érkeznek. Délután látványos járműfelvonulást is rendeznek az Aeropark-Vecsés-Ecser-Vecsés-Aeropark útvonalon – olvasható a Légiközlekedési Kulturális Központ (LKK) szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Több mint harminc tűzoltóautó, köztük fecskendők, műszaki mentők, valamint oldtimerek is láthatók lesznek a repülőmúzeumban. Az ország különböző részeiről Ferihegyre érkező önkéntes tűzoltó egyesületek egyebek mellett Mercedes, Rosenbauer, Rába és Spartan típusokat vonultatnak fel, de a kínálatban szerepel majd tűzoltó Trabant és Lada is. Bemutatkoznak a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér egykori és mai tűzoltóautói, gurulás és beavatkozás közben láthatják az érdeklődők a 40 éves Simbát és a legújabb, habbal oltó monstrumokat is.

Az eseményen láthatók lesznek a Kresz Géza Mentőmúzeum gyűjteményébe tartozó mentőautók is, amelyek egykor rendszeres résztvevői voltak a közúti forgalomnak. A Hagyományőrző Rendőrszázad oldtimer rendőrautókkal érkezik a helyszínre. A Kéklámpás Találkozó egyik főszereplője a délelőtti órákban a légirendészet egyik MD902-es helikoptere, valamint a légimentők EC-135-ös helikoptere lesz, amelyet a nap egy részében megtekinthetnek a látogatók. Szombaton egész nap élménytűzoltóautózást szerveznek, emellett a szakemberek megismertetik a járművek felszereléseit az érdeklődőkkel. A látogatók több speciális eszközt is kipróbálhatnak, valamint elsajátíthatják az újraélesztés alapjait.

Délután a találkozó egyik leglátványosabb programjaként a járművek konvojba szerveződnek és rendőri felvezetés mellett felvonulásra indulnak az Aeropark-Vecsés-Ecser-Vecsés-Aeropark útvonalon.

Késő esti programokkal várják a látogatókat a Szegedi Vadasparkban

Különleges esti programokkal várják szombaton a Szegedi Vadasparkban a látogatókat, akik India élővilágával ismerkedhetnek és ízelítőt kapnak a klasszikus dél-indiai táncokból is – tájékoztatta Veprik Róbert igazgató az MTI-t.

A járványhelyzet miatt némi csúszással, a tavalyi nyár végére készült el a szegedi állatkert legújabb fejlesztése, az indiai orrszarvúk háza, ahova meg is érkezett két lakó: Csülök Nyíregyházáról és Akenó az angliai Chester állatkertjéből. Az idei nyár első éjszakai programját nekik szentelik.

 

A bemutatók sora az indiai orrszarvúk látványetetésével indul. A hatalmas termetű állatoknak szükségük is van a folyamatos odafigyelésére, hiszen az akár háromtonnásra is megnövő hímek naponta testsúlyuk egy százalékának megfelelő mennyiségű táplálékot – főként fűféléket, emellett gyümölcsöket, leveleket, fák és bokrok ágait, vízinövényeket – fogyasztanak. Az orrszarvúetetést egy a látogatók és az állatok által is ingen kedvelt esemény az ázsiai elefántok közös strandolása követi.

A programok sorából – bár kontinensváltással jár – nem hiányozhat a látogatók legnagyobb kedvence az oroszlánok esti vacsorája sem. Újabb ugrással a barna medvék következnek, melyek gyümölcssalátát kapnak napnyugtát követően. A programokból az indiai kultúra sem maradhat ki. Az este folyamán a Kala Sangam indiai tánccsoport fellépésén az elefántház teraszán a nézők a több évezredes múlttal rendelkező Bharatanatyamba nyerhetnek betekintést, emellett kígyósimogatóval és játékos feladatokkal is várják a látogatóinkat.

A program 21 óráig tart, de utána még tovább lehet majd sétálni az éjszakai állatkertben. Szürkület idején és napnyugta után sejtelmesebb, misztikusabb az erdő, ahol számos kifutóban még este is kinn tartózkodnak az állatok. Más állatkertekhez képest a szegedi séta különlegessége, hogy a vadaspark 45 hektáros területe változatos élőhelyekkel számos vadon élő állatnak is otthont ad. Az itt lakó őzek, vízimadarak, hattyúk napközben, amikor a látogatók járják a park útjait, ösvényeit, elhúzódnak az emberek közeléből, de a sötétben előmerészkednek. MTI

Palóc Hagyományéltető Napok Balassagyarmaton

A Palóc Hagyományéltető Napokat rendezik meg a Nógrád megyei Balassagyarmaton; a négynapos rendezvény színházi előadással kezdődik csütörtökön, vasárnap tartják a palóc vidék egyik legnagyobb vallásos-népművészeti eseményét, a palóc búcsút – tájékoztatta az MTI-t a városi Mikszáth Kálmán Művelődési Központ munkatársa.

Jakus Julianna művelődésszervező elmondta: a nyitó esemény A fekete kakas című darab bemutatása lesz a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban, a Fabók Mancsi Bábszínház felnőtteknek szóló előadását a Déryné Program segíti. Pénteken Bé van a lélek zárva címmel Harangozó Imre néprajzkutató fotókiállítását nyitják meg a Szerbtemplom Galériában. A Palóc ligetben Folk ligetet alakítanak ki szombaton, kirakodó vásárral, népi játékokkal, mesterségbemutatókkal, kézműves foglalkozásokkal.

A palóc falvak közül Buják, Kétbodony és Nógrádsipek mutatkozik be, a látogatók megkóstolhatják a palóc konyha remekeit, a bujáki süteményeket, a kétbodonyi szilvásgombócot, vagy a szlovákgyarmati haluskát. Lesz mese és muzsika a legkisebbeknek, fellépnek a térség hagyományőrző csoportjai, este a Csík Zenekar ad koncertet. A Szent Anna-napi palóc búcsút huszonhatodik éve szervezik meg Balassagyarmaton, a rendezvény néhány éve egészül ki népművészeti fesztivállal.

Vasárnap 10 órakor a római katolikus főplébániatemplomtól indul a búcsújáró népviseletes menet a Palóc ligetbe. Útközben imádságot tartanak a Palóc Múzeum szabadtéri gyűjteményében található szandai káponkánál. A szabadtéri Palóc színpadon Ternyák Csaba egri érsek és Turai János kanonok plébános mutat be ünnepi szentmisét, a szertartás végén a püspök megáldja a családokat. A liturgián közreműködnek a balassagyarmati Szent Felicián Kórus, Unterwéger J. Zsolt karnagy vezényletével; Holecz Istvánné, a Népművészet Mestere; a Rimóci Rezesbanda, valamint a történelmi Nógrád vármegye hagyományőrzői.  Jakus Julianna hozzátette: eső esetén a koncertet és a szentmisét a megyeháza nagytermében, a Folk liget programjait a művelődési központban rendezik meg