Az idei téli menetrendre az Olaszország és India közötti járatok üzemeltetésére szerzett jogot a Wizz Air Malta.

Az AIRportal.hu információi szerint az Olasz Polgári Légügyi Hatóság (ENAC) közleménye szerint a fapados légitársaság máltai leányvállalata október 17-én nyújtotta be kérelmét az Olaszország és India közötti utasszállító járatok teljesítéséhez szükséges közlekedési jogok megszerzésére. Az olasz hatóság határozata alapján a Wizz Air Malta a kérelemben szereplő heti 7 járatra megkapta a kijelölést a 2023-2024-es téli menetrendi időszakra.

A határozat ugyanakkor nem említi, hogy a légitársaság melyik városokat kötné össze, ugyanakkor az olasz hatóság felhívja a figyelmet, hogy a kijelölésben szereplő járatok üzemeltetését az említett időszakban meg kell kezdeni, és folytatni is szükséges. Egy ilyen hatósági kijelölés ugyanakkor nem feltétlenül jelenti azt, hogy a légitársaság élni is fog a jogával és el is indítja a járatokat, de amennyiben nem teszi, az az üzemeltetési jog elvesztését vonja maga után. Amennyiben a légitársaság elindítja a járatát, a meglévő Airbus A321neo repülőgépeivel csak közbenső, technikai leszállással tudná teljesíteni a járatokat.

Az AIRportál megjegyzi, korábbi hírük szerint, európai útvonalak megnyitását tervezi az immár több mint 300 gépes flottával rendelkező, indiai Indi Go diszkont légitársaság is, amelynek lehetséges úti céljai között Budapest is szerepel.