Onasszisz mesés világa

A világhírnévvel bíró görög olajmágnás élete valóban legendás. A kis-ázsiai Szmirnában, görög üzletember fiaként született Onasszisznak az első világháborút követő török területfoglalások idején menekülnie kellett. Olyannyira messzire sodorta az élet, még végül teljesen üres zsebekkel Argentínában találta magát. Kezdetben telefonközpontosként, mosogatóként, és kikötői munkásként sajátította el a nyelvet, még nem görög dohánnyal – és egyes források szerint ópiummal – kezdett kereskedni. Olyannyira jól mentek a dolgai, hogy pár év alatt milliomos lett, majd a teherszállításban látva potenciált, a gazdasági válság idején hat hajót vásárolt. Vagyonát mind a második világháború, mind az arab-izraeli összecsapások során növelte; hajóinak bérbeadásával és különféle speciális szállítási jogokkal és útvonalakkal nem volt előtte akadály.

Mindeközben megszerezte a monte-carlói kaszinót, megalapította a mai görög nemzeti légivállalat elődjét, az Olympic Airwayst. A szerencse sokszor mellé szegődött, kapcsolatait többségében tudatosan építette. Első házasságával létrejött egy „flotta klán”, hisz apósa és sógora is ebben az iparágban utazott. Összeismerkedett és szoros kapcsolatot ápolt a monacói Rainier herceggel, magával Churchillel is. Élte a milliomosok fényűző mindennapjait, miközben két lépéssel mindig a világ előtt járt. A több kontinensen fenntartott lakásai és kastélyai mellett megvásárolta a később oly emblematikus helyszínné vált jachtot, melyet lánya után Christinának nevezett el. Mielőtt azonban látogatást tennénk a fedélzeten, nézzünk körül a Jón-tengeren található Skorpió szigetén!

A Lefkadától nem messze fellelhető földdarabkát Onasszisz 1962-ban vette meg, és az idő folyamán minden luxussal felszerelve igazi paradicsommá alakította. Kezdetben akkori párjával, a híres operaénekesnővel, Maria Callasszal töltött itt sok időt, aztán miután elhagyta az asszonyt, itt vette feleségül a meggyilkolt amerikai elnök, J. F. Kennedy özvegyét, Jacqueline-t. Felejthetetlen összejövetelek és legendás partik helyszíne volt ez.

A szigeten három rezidencia található, a közlekedést pedig egy helikoptereknek fenntartott leszállópálya és egy kikötő teszi könnyebbé. A majdnem 3000 hektáros terület két strand kivételével teljes mértékben magántulajdonnak számít. Az északi oldalán lévő fürdőhelyre a homokot a milliomos utasítása szerint Szalamiszról szállították ide. Az apró földrész egy kápolna mellett még maga Onasszisz, és két gyermeke, a repülőszerencsétlenségben elhunyt Alexandrosz és Christina földi maradványait is őrzi.

A hajómágnás halála után Skorpió a lányára szállt, aki egyetlen örökösére, az ő lányára, Athinára hagyta. Ugyan Onasszisz végrendeletében meghagyta, hogy amennyiben utódai nem tudják fenntartani a szigetet, úgy vagy az Olympic Airwaysnek vagy magának a görög államnak kell adományozni, de eladni nem engedte – az unoka 2013-ban mégis megvált tőle. Jelenlegi tulajdonosa egy orosz milliárdos lánya, Ekaterina Rybolovleva, aki – ha igazak a hírek – 100 millió fontért (kb. 40 milliárd 70 millió forint) vásárolta meg. Olyan információk is napvilágot láttak, miszerint a vételár ennek a duplája volt.

Az Onasszisz lánya után elnevezett jacht igazából egy úszó palota volt, ahol a milliárdos ideje nagy részét töltötte. Itt találkozott üzletfeleivel, barátaival, és ami itt elhangzott, nem ért ki a partra. A monacói Rainier herceg itt kelt egybe a híres amerikai filmszínésznővel, Grace Kellyvel.

A hajó mind külsőleg, mind belsőleg rendkívül impozáns volt, a fedélzet közepébe egy krétai mozaikpadlót építettek be, ami gombnyomásra lesüllyedt, hogy átadja helyét egy úszómedencének.

A trópusi fákból készült padló, a japán lakkajtók, a francia impresszionisták és El Greco gyönyörű alkotásai a falakon, a bálnabőrrel fedett bárszékek és a sierrai márványból készült fürdőszoba a fényűzés netovábbja volt. Az már csak hab a tortán, hogy a friss pékáru naponta kétszer érkezett – egyenesen Párizsból.

A hajó jelenleg a Christina O nevet viseli, tulajdonosa pedig a szintén hajómágnás és nem mellesleg a család barátja, John Paul Papanicolaou, aki a görög államtól vásárolta meg, miután Christina az országnak adományozta.

Aki elég vastag pénztárcával rendelkezik, kibérelheti, hogy elidőzzön egy olyan fedélzeten, mely többek között Greta Garbót, Marlene Dietrichet, Marilyn Monroe-t, Frank Sinatrát és Elizabeth Taylort is vendégül látta.
 

Miliosz Katalin

Legyél az első hozzászóló "Onasszisz mesés világa" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*