Május hónapban Nyíregyháza a Magyarország Ungvári Főkonzulátusa által szervezett II. Hungaryfest elnevezésű rendezvényen vett részt, melynek folytatásaként 2018. június 25-26-án Lemberg városában egy nagyszabású turisztikai workshopra került sor.
A rendezvényen Andrii Sadovyi, Lemberg város polgármestere, Kuti László, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának első beosztott konzulja, valamint Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza város polgármestere köszöntötte a nagylétszámban megjelent utazási irodák vezetőit, a média képviselőit és a turisztikai szakembereket.
A nyíregyházi turisztikai attrakciókról és lehetőségekről Furkóné Szabó Marianna, a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője, Dr. Podlovics Roland, a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatója és Gajdos László, a Nyíregyházi Állatpark igazgatója és tartott prezentációkat. A szakmai program során intenzív érdeklődés mutatkozott a város turisztikai kínálata iránt, valamint üzleti tárgyalások folytak az együttműködési lehetőségekről az ukrán utazási irodák és a nyíregyházi szakemberek között.
A workshop keretében ajándéksorsolásra is sor került, ahol Dr. Kovács Ferenc polgármester személyesen nyújtotta át a nyertesnek az augusztusban nyíló Hotel Pangea**** két fő részére szóló ajándékutalványát. Azonban nemcsak a szerencsés nyertesek juthatnak el Nyíregyházára, hiszen a rendezvényen meghirdetésre került egy őszi, 3 napos tanulmányút-program is, amely lehetővé teszi, hogy a résztvevők személyesen is megismerhessék kínálatunkat.
A workshopot követően a szervezők egy pálinka- és borkóstolóval egybekötött állófogadásra invitálták a megjelenteket, ahol a vendégek megkóstolhatták a híres magyar kolbászt és szalámit is.
A szakmai út keretében sor került a két város polgármesterének találkozójára, valamint a delegáció tagjai egyeztető megbeszélést folytattak Larissza Malehhel, Magyarország lembergi tiszteletbeli konzuljával és Szarvas Gáborral, a Lembergi Magyar Kulturális Szövetség elnökével is.
„A bemutatkozás célja Nyíregyháza és Lemberg város kapcsolatainak erősítése annak érdekében, hogy ne csak a határmenti területekről, hanem a távolabbi régiókból is emelkedjen a turisták száma. A KSH adatai szerint 2017. évben az ukrán vendégéjszakák száma 23,2% -kal nőtt az előző évhez képest Nyíregyházán, s szeretnénk, ha ez a növekedés tovább folytatódna.” – tájékoztatta szerkesztőségünket Furkóné Szabó Marianna, a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője.