Megújul a veszprémi állatkert

Forrás: http://www.veszpzoo.hu

Ötmilliárd forintos fejlesztésbe kezdenek a veszprémi állatkertben, ahol új nagymacskakifutó és háziállatbemutató épül 2023 közepére.

Török László, a veszprémi állatkert igazgatója elmondta, hogy 3 hektárnyi területen zajlik majd az építkezés. Az akadálymentesen látogatható nagymacska kifutón tigris, hiúz és hópárduc kap majd helyet. A kifutó egy többszintes sétaúton lesz megközelíthető, mely a talajszint és a lombkoronaszint között halad. A háziállatbemutató három nagy istállót, egy kocsiszínt és egy beállót foglal magában. A legtöbb városi gyerek már nem találkozik közvetlenül a háziállatokkal. Ezért van nagy jelentősége, hogy a látogatók itt közvetlen közelről láthatják a legkülönfélébb állatokat, köztük sertést, baromfit, tehenet – hangsúlyozta az igazgató. Közölte: szerdán kezdik meg az állatok elköltöztetését más kifutókba, az építkezés pedig még ebben az évben megkezdődik.

Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, hogy az évről évre mindinkább megújuló állatkert a térség egyik leglátogatottabb turisztikai attrakciója. Mint mondta, a létesítmény már több napra elegendő programot kínál a családoknak.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere elmondta, hogy tíz esztendő alatt megháromszorozták az állatkert területét és a látogatószám is évről évre növekszik. (MTI)