Peking halászati tilalom alá helyezi a Huangjan-sziget térségét

A kínai halászati felügyelet és a mezőgazdasági minisztérium rendelkezése május 16-ától lép érvénybe. Eszerint a szabálysértők zsákmányát és hajóit is elkobozhatják, továbbá halászati engedélyüket visszavonhatják, és 50 ezer jüan bírságra (1,8 millió forint) ítélhetik őket.


    A tilalom az északi szélesség 12. foktól északra eső területekre vonatkozik, amibe beletartozik a Huangjan-sziget. Ezt a Fülöp-szigetek Panatag zátonynak nevez, és a hovatartozása körüli vita során az elmúlt hetekben a két ország közötti heves diplomáciai összetűzésekről érkeztek hírek.


    Peking és Manila felújította tárgyalásait a kérdésben, s a kínai hadsereg napilapja hétvégi számában – az elmúlt napok harcias kiállása után – azt hangoztatja, hogy Kína nem enged a „provokációnak”, s nem hagyja magát háborúba sodortatni.


    A halászati tilalomról szóló sajtójelentés kitér arra, hogy egy augusztus 1-jéig érvényes „rutin” intézkedésről van szó, amelyet a kínai hatóságok 1999 óta rendre meghoznak.
    A kínai média egy másik hétfői híre arról számol be, hogy a Népi Felszabadító Hadsereg ének- és táncegyüttest küldött az ugyancsak dél-kínai-tengeri Hszisa (Xisha), közismertebb nevén Paracel-szigetekre, az ott állomásozó kínai katonák szórakoztatására.


A kérdéses terület


    A katonákat „szórakoztató egység” tagjai május 9-12. között öt szigeten léptek fel, köztük a legnagyobb Junghszin (Yongxin) nevűn. A jelentésből kiderült, hogy a katonák között vannak olyanok, akik immár több mint 16 éve szolgálnak a sziget helyőrségében.


    A Hszisa-szigetek több száz éve a kínaiak halászterülete, de a szigeteket és környező vizeiket Vietnám is magáénak vallja. Emiatt a múltban és a közelmúltban is a két ország között több – helyenként fegyveres – összecsapás is lezajlott. Peking állítása szerint egy Dél-Vietnámmal vívott tengeri harc nyomán Kína a szigeteket 1974 óta teljes mértékben a felügyelete alatt tartja. 

forrás: MTI

Legyél az első hozzászóló "Peking halászati tilalom alá helyezi a Huangjan-sziget térségét" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*