Pesti káosz, nem indultak el az Emirates-járatok

Műszaki okok miatt nem tudott időben felszállni az Emirates légitársaság február 8-i, vasárnapi, valamint a február 9-i, hétfői, Budapest-Dubai járata a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről. Az Airportal.hu, valamint több blogos beszámoló szerint a február 9-i, hétfői Emirates-gép ugyan pontosan megérkezett Budapestre, de a Dubaiba visszainduló A6-EKR lajstromjelű Airbus A330-200-as repülőgép már nem tudott felszállni Ferihegyről.

2015. januárban és februárban több technikai probléma is volt az Emirates budapesti járatain repülő Airbus A330-as gépekkel. A február 6-i pénteki, Dubaiból érkező járat személyzete az orrfutóval kapcsolatos hibát jelentett, azonban a repülőgép végül gond nélkül leszállt Ferihegyen, majd az állóhelyére gurult. Január 26-án szintén nem tudott felszállni a Budapestről Dubaiba induló járat. Akkor az A6-EKX lajstromjelű Airbus A330-200-asnak akadt műszaki gondja. Az Airportal.hu információi szerint a repülőgép hajtóművével volt probléma. Az a gép csak két nap múlva tudta elhagyni Ferihegyet, üresen repült vissza Dubaiba. Az utasok egy részét Bécsbe szállították át, mások pedig a másnapi járattal tudtak elindulni.

Müszaki gondok minden repülővel előfordulhatnak, az elővigyázatosság és a biztonság érdekében pedig hamar megszülethet a repülést tiltó döntés, ám a repülőtéren dolgozó személyzetnek, a légitársaság képviselőjének fel kellene készülnie az ilyen helyzetekre, megfelelő információt, majd segítséget kellene nyújtani a tanácstalan, várakozó utazóknak. Ez azonban a hírek szerint elmaradt Ferihegyen, mely az utasok körében tanácstalansághoz, idegességhez, káoszhoz vezetett, lásd a részleteket itt!

Legyél az első hozzászóló "Pesti káosz, nem indultak el az Emirates-járatok" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*