Rekordszámú 17,8 millió utast kezelt tavaly a prágai repülőtér

Rekordszámú 17,8 millió utast kezelt tavaly a prágai Václav Havel repülőtér. 2018-hoz viszonyítva majdnem egymillióval emelkedett az utasok száma – közölte pénteken a repülőteret üzemeltető Letiste Praha cég honlapján.

Az utasok számának éves szintű növekedése hat százalék, több, mint amit a cégvezetés várt. A prognózisok szerint a prágai repülőtér forgalmának növekedése az idei évben is folytatódni fog, és ezzel a légikikötő elérkezik maximális lehetőségei határához. Az utasszám növekedés 2013 óta folyamatos.

Az egész évben 71 légitársaság gépei 165 várossal kötötték össze Prágát. A távolsági járatok forgalma 11 százalékkal emelkedett. A legkeresettebb célpont London volt, ahová 1,35 millió ember utazott. Egész Nagy-Britanniába tavaly 2,1 millió ember repült el Prágából. A következő helyeket olasz, orosz, spanyol és francia városok foglalják el. Az idén rendszeres járat indul Prágából Hanoiba és Chicagóba. Nagyon megugrott, 41 százalékkal, a törökországi riviérán fekvő Antalyába utazók száma. Növekedést mutatott ki Amsterdam is.

A prágai Václav Havel repülőteret a közeljövőben jelentősen bővítik és korszerűsítik, hogy több mint 20 millió utas kezelésére legyen alkalmas – erősítette meg a közlemény. (MTI)