Rekordszámú új útvonallal bővül a Wizz Air olasz hálózata

Új bázist nyit a légitársaság: 32 új útvonalon, 19 célországot érintve áll szolgálatba 4 repülőgép a Róma-Fiumicino repülőtéren júliustól.

A Wizz Air megnyitotta 43. bázisát Rómában, ezzel együtt a légitársaság bejelentette az eddigi legnagyobb útvonal bővítését is. A légitársaság 4 Airbus A321neo repülőgépet állít üzembe Róma-Fiumicino nemzetközi repülőterén 2021 júliusától. A 32 új járat 19 országot érint, kiegészítve a már korábbi 25, Róma-Fiumicinoról és Róma-Ciampinoról induló útvonalakat. A Wizz Air 2004-től üzemeltet járatokat Olaszországba, ezen időszak alatt több mint 40 millió utas vette már igénybe az innen induló vagy ide érkező közel 200 járatot.

A Wizz Air jelenlegi 43. bázisának nyitása Róma-Fiumicino repülőterén alig egy éven belül valósult meg az eddigi négy olasz bázis (Milánó-Malpensa, Catania, Palermo és Bari) elindítását követően.

A négy A321neo repülőgép 32 új útvonalra repül majd, olyan népszerű úti célokat nyit meg Rómából, mint London-Luton, Liverpool, Eindhoven, Szófia, Tel-Aviv, Casablanca, Marrákes, Míkonosz, Szantorini, Korfu, Zákinthosz, Iráklion, Lárnaka, Fuerteventura, Tenerife, Sarm es-Sejk, Hurghada, Alexandria, Kharkiv, Pristina, Antalya, Bodrum, Keflavík, Marosvásárhely, Konstanca, Szatmárnémeti, Dubrovnik, Split, Faro, Nizza, Prága és Tallinn. Így 2021-ben Rómából már 57 úti cél válik elérhetővé. A bővítésnek köszönhetően több mint kétszeresére nő az elérhető ülőhelyek száma, amely így a bejelentést követően évi csaknem 4 millióra nő. A Wizz Air kiterjedt római hálózata nemcsak a helyi idegenforgalmat támogatja, de olyan további nagyvárosokkal és izgalmas, korábban közvetlenül nem elérhető úti célokkal köti össze az olasz fővárost, mint Liverpool, Keflavík, Gurdaka, Alexandria, Tallinn, Pristina, Marosvásárhely, Szatmárnémeti, Konstanca, Faro, Fuerteventura, Antalya és Bodrum.