Repüléstörténeti kiállítás nyílik Nyíregyházán

 Ulrich Attila, a gyűjtemény igazgatója az MTI-nek elmondta: a tárlat a sportesemény nyitónapjától a záróünnepségéig minden nap fogadja a látogatókat. A kiállításon a világbajnokság színhelye, a nyíregyházi reptér a repüléstörténeti emlékeit mutatják be. A tárlaton a helyi pilótáktól kapott képeket, eredeti fotókat és grafikákat állítanak ki, valamint sok repülőgépmakettet is megtekinthetnek az érdeklődők.

A tárlaton ki lehet próbálni egy szintén kiállított MIG 29-es típusú katonai vadászrepülőgép szimulátorát, egy vitorlázó repülőgép navigációját, sőt, egy motoros sárkányrepülő irányítási mechanizmusát is. Az igazgató tájékoztatása szerint a látogatók természetesen megtekinthetik a Kállay Gyűjtemény anyagát és állandó kiállításait is. A gyűjtemény a híres Kállay-családhoz és korhoz kapcsolódó emlékeit őrzi. A nemzetség a valamikori Szabolcs vármegye legnevesebb famíliája volt. Tagjai között táblabírók, főszolgabírók, alispánok, megyei főispánok és miniszterek voltak, sőt Kállay Miklós személyében miniszterelnököt is adott a család.

A második világháború után a híres família tagjainak egy része emigrációba kényszerült. Kállay Miklós fia, Kállay Kristóf kezdte összegyűjteni a külföldön fellelhető családi relikviákat, valamint a magyar szellemi és kulturális élettel összefüggő emlékeket. A gyűjteményt a rendszerváltás idején Szabolcs-Szatmár-Bereg megyének, illetve szülővárosának, Nyíregyházának adományozta.

A gyűjteményben kortörténeti fotók, dokumentumok találhatók, közte Kállay Miklós egykori miniszterelnök levelezése is. Őrzik Ilosvay Ferenc író kéziratait, báró Apor Gábor rendjelgyűjteményét, a máltai lovagrend emlékeit, illetve rendjeleket és kitüntetéseket, valamint képző- és iparművészeti tárgyakat. A gyűjteménynek része egy 13 ezer kötetes könyvtár, amelynek fele angol, német, francia és olasz nyelven íródott, köztük számos olyan kötet van, amely csak Nyíregyházán található meg.

Legyél az első hozzászóló "Repüléstörténeti kiállítás nyílik Nyíregyházán" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*