Rómeó és Júlia városa

Miért Verona és egyáltalán Itália? Talán mert a korábbi hírneves utazókat, mint Goethe, Byron, oly sok élmény szépírásra motiválta, vagy mert a mindig is racionalista, észimádó európai utas, Márai Sándor az olasz nyelvről, Salernótól való búcsúja alkalmából egy aforizmát vetett papírra, mely szerint: „Olasz nyelv. Az értelem zenéje!” Vagy talán mert egyetlen nemzet sem olyan homogén, mint az olasz, amely Luigi Barzini szavaival (Mi olaszok) a hazaszeretet legtökéletesebb megfogalmazását az őszinte önvizsgálatban látja?

Miért szeretjük és toleráljuk sokszor felelőtlenséget súroló könnyed bohémságukat? Például azért, mert nincs még egy ország, ahol lépten-nyomon annyi értékes műkincs és építészeti emlék fogadna, mint éppen itt. Hogy bohémek? A piros lámpa itt csak viszonylagosan piros: ha nincs forgalom és áttekinthető a közlekedési helyzet, csupán útmutató, amit nem kell olyan komolyan venni. A 130 kilométeres sebességkorlátozás sem mértékadó, csupán ok egy esetleges vitára, ha túllépik! A biztonsági öv alkalmazásával kapcsolatos viselkedésmódot is a mindenkori környezet határozza meg, így ami Modenában kötelező, Szicíliában egyenesen gyűlölt.

Az olaszoknál még a sorban állás sem egyenes vonalat, hanem művészi képződménybe sorakozást jelent, amely a várakozást bonyolítja, az életet azonban esztétikájával gazdagítja. De milyen ezoterikus „előétel” is az éttermi számlánkon pluszban álló „coperto” szócska (vagyis a borravaló), amelynek jelentése a Zingarelli univerzális szótár szerint „mindent elfed”, „asztalon a helye”, és rendet, áttekinthetőséget teremt az olasz gasztronómiában? Vonzónak találjuk itt mind a parmezánt, mind a kagylót, de a kettő együtt szinte istenkísértés – hacsak nem egy 5 csillagos étterem ifjú titán szakácsa kínálja azt szenzációs ötletként.

A sok templom és múzeum mellett legkedvesebb helyünk a számtalan kis trattoria és bár, amely – Umberto Eco szerint – mind a szabadidő elverésének, mind a hivatali életnek elengedhetetlen helyszíne. Vagy a Piazza, a város hangulatos tere, amely sokkal ökumenikusabb, mint bármely multifunkciós svájci bicska. A fiatal nemzedékek itt együtt születtek a telefoninóval (még becézik is a mobiltelefont), amely kulturális történelmet teremtett, az idősebbek viszont szivesebben ücsörögnek az ablakban, ami valami filozófikusat is magában foglal, egy terület feletti őrködéssel, ellenőrzéssel egybekötve.

Olaszok – mily csodálatos módon értitek a problémát ünneppé változtatni, a játékos szemtelenséget bókká varázsolni. Ez a magyarázat arra, miért is nem oszt pofont vagy ír feljelentést itt a nőnemű lény, ha utánakiáltják: „Ciao baby!” – amit kifejezetten bókként könyvel el.

 

Világhírű balkon

Veronában mindenki megtalálja azt, ami érdekli: az operakedvelő a nyári fesztivált, a romantikus Júlia balkonját, a művészetélvező a csodálatos templomokat – melyek történelmi kulisszája az élénk városi élet kereteként szolgál számos színes attrakcióval. Verona azonban, amelyet 2000 éves arénája fémjelez, nem csak a szerelmespároknak kínál ennél többet. Júlia balkonja a Via Capellón látogatók ezreit vonzza: a fiatalt, hogy átélje a románcot, az idősebbet, hogy felidézésével nosztalgiázzon. Mindenesetre mennyi-mennyi falrésekbe dugott aprócska kívánságcédula jelzi, hogy érzelmek nélkül szinte senki sem távozik innen! Bája remekül olvasztja eggyé a történelmi múltat és a korszerű jelent. Majd jöhet egy bevásárló körút, ami után mindig marad idő egy csésze cappuccinóra (amelyet csak délelőtt kulturált inni), vagy egy pohár első osztályú környékbeli vörösborra – szerencsére, a tömeg ellenére is mindig akad hely a Piazza Brá egyik vendéglőjének teraszán.

Miközben a városon „S” alakban átfolyó Etsch a friss és barátságos hangulatról gondoskodik, a lakók közvetlensége az északolasz Veneto városát nemcsak kedvelt úti céllá, de a régió gazdasági központjává is teszi, ahol azonban mindent áthat a történelem. A Krisztus előtti idők őslakosságát a gallok követték itt, majd a rómaiakkal rokon venetóiak. Verona már Krisztus előtt római kolónia volt, Teoderik keleti gót és Alboin longobárd király székhelye. A bajor hercegség és Karintia része, a XII. század elején lett önálló, és kapott városi jogot. A XIII–XIV. században a Scaligeri család erős és jótékony urai szolgálatában állt. E nevek még Dante Alighieri Isteni színjátékában is tiszteletnek örvendenek. Napóleonnak is megtetszett, majd osztrák fennhatóságú lett, míg 1866-ban az Olasz Királysághoz csatolták.

Városépítészetének mai formája az Etsch gátak közé szelídülésének idejére, utcái, terei kialakításának korára tehető. A II. világháború dúlása ellenére, negyedmillió lakosával, elegáns negyedeivel, nagyvonalú parkjaival, egyetemével és borászati központjaival modern városi képet mutat – sokkal több élettel, mint akár a közeli Vicenza, Palladio városa. Dante egyik fia bortermelő földműves volt itt, emlékét hirdeti ma is a nevezetes „Serego Alighieri”, a Masi borkombinát a Valpollicella szívében és a híres Amarone, amely a Barilo és Brunello mellett a környék leghíresebb vörösbora.
Veronának nincsenek oly jellegzetes és nagystílű építészeti emlékei, mint amilyen a milánói dóm vagy a velencei Szent Márk-katedrális, hacsak nem a város IV. században élt püspökének nevét viselő Szent Zénó-katedrális, Európa egyik legnemesebb román kori temploma. Falait akkor emelték longobárd mesterek, amikor a mi Szent István királyunk lerakta országunk alapjait. Az évszázadok múlása itt alig érezhető, hiszen falai ma is úgy láthatók, miként már 900 évvel ezelőtt álltak. Főoltárának dísze Mantegna triptichonja, amely a Madonnát ábrázolja nyolc szent közepette. Megemelt szentélye alatti kriptában található Szent Zénó sírja, negyven oszlop között, amelyeken még láthatók az egykori kőfaragóik kézjegyei.

A történelem és a modernség kéz a kézben jelenik meg szemünk előtt az egyetem és könyvtára mesés épületegyüttesében, a Piazza dei Signori Dante-szoborral díszített, múzeumi épületektől körülölelt terén, vagy a Scaligerik emlékműveiben; a Piazza della Erbe középkori piacot körülvevő lenyűgöző egységében, vagy a Torre dei Lamberti kapuból elénk táruló városképben az árkádok alatt szerénykedő, de annál kitűnőbb vendéglőkkel, amelyek a régióra jellemző ínyencségeket kínálják, amilyen például a lóhúsból készült steak, a szamárhúsból főtt gulyás, a polenta- és pastaspecialitások, a Salame al cioccolato nevezetű desszertköltemény. A Via Mazzini híres üzletutcájában pedig könnyen illan a pénz a márkás női cipőkre, retikülökre.

Apropó hölgyek! Két női név fémjelzi e várost és gondoskodik egyedülállóságáról: Júlia és Aida a nevük. Giulietta Capuletti és tragikus szerelme, Romeo Montecchi a világirodalom talán leghíresebb szerelmespárja, kiknek sorsát Shakespeare drámája tette halhatatlanná. Júlia balkonja és bronzszobrának (mellének!) érintése állítólag boldogságot hoz a szerelmespároknak. Az Aida, az etióp királylány ugyancsak tragikus sorsáról szóló Verdi-opera több száz előadást élt meg az Augustus császár alatt épült amfiteátrumban, és mind a mai napig abszolút csúcspontja az aréna nyári operafesztiváljainak.

 

A történelem színpada

Amíg Velence polgármestere legszívesebben ördögűző módjára távol tartaná a sok idegent a lagúnavárostól, főként a derékig meztelen német turistát, aki pénzéért lezserséget és tiszteletlenséget engedélyez magának a lakossággal és a történelmi emlékekkel szemben, Veronába csak a kultúrturizmusra éhes látogató érkezik. Itt nyugodt szívvel rendezhetnek igazi népi fesztivált, tömegek ízlésvilágát szolgáló operaelőadásokat – hazai és külföldi errefelé egyformán tiszteli a hagyományt.
Fehér és rózsaszín kőből épült külső körgyűrűjével, 72 lenyűgöző bejárati árkádjával és folyosójával, elefántcsontból készült helyjegyeivel valójában már megszületésekor kialakult az Aréna ma is létező struktúrája. A XV. században, a Velencei Köztársaság uralma idején – mikor is belső lépcsőzeteiből már mindent elhordtak ház- és hídépítéshez – fellendült a „mentsük meg” reneszánsz mozgalom. Még Napóleon tiszteletére is tartottak itt bikaviadalokat a mészároscéhek. Azt tartja az irodalom, hogy egy bikát megállító kutya kétszer akkora díjat kapott, mint egy ökröt megfékező négylábú. Komédiát, drámát az utazó színtársulatok kínáltak, gyakoriak voltak a cirkuszi vagy lovasjátékok, vásárok, kiállítások. Harminc-negyven Goldoni-színdarab hangzott itt el, és hogy csak néhány kuriózumot említsünk: János főherceg itt ünnepelte Lombardia és Veneto feletti uralmát, sőt Ferenc József személyesen is megjelent, hogy ünnepeltesse magát. 1822-től a zene került az Aréna ünnepeinek középpontjába, amikor is koronás fők jelenlétében nem egy rendezvényre került sor. Nemzetközi találkozóhely, ünnepi fórum, kulturális találka helyszíne lett az Aréna, ami történelmét a továbbiakban meghatározta.

1913 a fordulat éve lett, amikor Verdi Aida című operája először hangzott el a kétezer éves Aréna színpadán 20 ezer néző előtt. Az ötletet a zeneszerző-óriás születésének 100. évfordulója szolgáltatta. Az operaműfaj mellett a nagyszerű karmester, Tullio Serafin döntött, akinek szemei előtt az Arénával a világ rendkívüli operaházának megteremtése lebegett. Serafin és Zenatello, a híres tenor kísérlete – egy pénzérme lepottyantása az Aréna közepének márványpadlójára – megtette hatását. A kiváló akusztika bebizonyosodott. Jöttek az értelmiség és a zsurnalizmus képviselői, a színházi emberek, akik nappal kávéházakban éltek, a neves színházigazgatók, a nemesség, a Colonnák, Borghesék, Loredanók képviselői. De itt járt Franz Kafka és Maxim Gorkij is. Pompás kocsik, elegáns hölgyek, gálauniformisba öltözött tisztek és sok szürke ruhás eminenciás, akik már akkoriban is a biztonság szolgálatában álltak.

A meghívott vendégek gasztronómiai élvezetéről nagystílű büfé, a nép szomjúságának csillapításáról mozgóárusok gondoskodtak, akárcsak ma: „Bibite, birra, gelati!” A mentőszolgálatot a Vöröskereszt vállalta. Telihold világított akkor, manapság a sok ezer gyertya fénye, a szép és megható előadás-köszöntő. 1947-ben itt debütált Aida szerepében az isteni „divina”, Maria Callas is 23 évesen. Az egyiptomi alkirály által rendelt és a Szuezi-csatorna megnyitásának tiszteletére születő Verdi-operát többek között Franco Zeffirelli rendezése vitte óriási sikerre. Gyakran adták azonban egyéb neves művészek is nevüket az aréna műsorához, például Jean Vilar, Luciano Minguzzi, Gio Pomodoro, Mario Ceroli Burgen és más híres festők.

Verona sajátossága az is, hogy elsősorban hazai sztárokkal dolgozik, bár szívesen hív vendégművészeket is, de nem annyira a divatos világnagyságok közül. Idei, 85. fesztiváljának Aida-előadása leginkább látványos díszleteivel, háttérben vonuló elefántjaival, főszereplőinek magasba nyúló trónjaival aratott sikert. A „Bohémélet” és a „Traviata” nem igazán jelentős előadásai mellett a „Nabucco” volt említésre érdemes – hála Leo Nucci és Maria Guleghina vendégszereplésének. Denis Kiefs rendezői, kosztüm- és fényirányítása a nehézkes fémkonsrukciós színpadképpel, a híres alexandriai könyvtár megjelenítésével, melyet Babilon királya, Nabucco számára választott, nem volt igazán méltó az Aréna helyszínéhez. A tunéziai francia rendező a babiloni katonákat észak-koreai gárdistákként, Abigélt orosz gulágból kilépő amazonként ábrázolta – több mint zavartkeltően. (Verona zeneigazgatója, az izraeli származású Daniel Oren jól szórakoztatta az első sorokban ülő VIP-et ütemet kísérő hangos brummogásával.) „A sevillai borbély” azonban rokokó kerti jeleneteivel igazi tévedések vígjátéka, valóban szórakoztató „grande spectacolo” lett.

 

Össznépi kultúrateremtés

A polgármester kulturális helyettese, Erminia Perbellini tanácsos asszony szerint „A látszat világában a képek, a színház egyfajta antropológiai helyet jelentenek, ahol a fantázia szabadon nyargalhat. Az Aréna színház, a szórakoztatás céljával épült, eredetileg gladiátorviadalok, sportversenyek, bikaviadalok, lovagi játékok, komédiák helyszíne (a komédiát kivéve néhanapján esténként 100 halottal), amelyek a város antik nagyságát hirdették az Aquileát Genovával összekötő Via Postumia útvonalon, ahol már a Krisztus utáni első évszázadban is 30 ezer ember gyűlt össze a mulatság céljával. A népi szórakozás ma is célkitűzés, ezért is áll a nyári operafesztivál műsorán Verdi néhány legnépszerűbb operája mellett más vígopera is.”

 

Együtt gondolkodnak

Az Arena di Veronát, amely évtizedek óta egy alapítvány marketingmunkája keretében gondoskodik Verona idegenforgalmáról, a város vezetésével folytatott szoros együttműködés jellemzi. A város szempontjai döntenek a népszerű operák kiválasztásában, az ismeretterjesztő bevezető előadások szervezésében, melyek kedvet csinálnak ifjú operalátogatóknak a műfajhoz, és testközelbe hozzák a művészeket, látványos kosztümjeiket, a színpadterveket. A helyszűkéből adódó akaratlan kooperáció, hogy a város engedélyt ad az esténként éppen nem szükséges, de műsoron lévő előadások díszleteinek tárolására a Piazza Brá sarkában, a hobbifotósok nem kis örömére. Színházi ember számára nem érdektelen, hogy a díszletek bevitele mindössze egyetlen 5 méter magas bejáraton történik, előzetes virtuális felállításuk látványos komputerszimulációs munka az abszolút korszerű műhelyekben.