Sasnap, kocsonyapiknik és sonkahóember – hétvégi programajánló

Forrás: Sasközpont

Sasnapot tartanak a jászberényi Sasközpontban, ahol vezetett túrával várják az érdeklődőket, Vácrátóton pedig füstölt húsokból készülnek különféle “szobrok”: lesz kolbászból bicikli, kerítés, sonkából pedig hóembert faragnak.

Forraltbor- és kocsonyapiknik Vácrátóton

Ismét kocsonyakülönlegességekkel és többféle ízesítésű forralt borral, valamint füstölthús-szobrászattal várják az érdeklődőket szombat délután a Pest megyei Vácrátóton. Spiegelhalter László polgármester az MTI-nek elmondta, hogy hetedik alkalommal rendezik meg január 15-én 14 órától a pikniket.
Kiemelte, hogy idén egy különlegességgel is készülnek: füstölt húsokból készülnek különféle “szobrok”: lesz kolbászból bicikli, kerítés, sonkából pedig hóembert faragnak.

A látogatókat több mint ezer adag kocsonyával várják. Tájékoztatása szerint bárki nevezhet a helyszínen, Vácrátót főterén különleges kocsonyával vagy forralt borral. A versenyre benevezett ételeket és italokat szakértő zsűri értékeli. Spiegelhalter László elmondta, hogy a piknik évről évre egyre több látogatót vonz, köszönhetően annak, hogy a hagyományos kocsonyák mellett például hal-, gyümölcs- és alkoholkocsonyákat is meg lehet kóstolni. Emellett pedig sokféle ízesítésű forralt bort és puncsot is árusítanak. A látogatók az étel- és italjegyek, az úgynevezett “Rátót-tallérok” megvásárlásával a helyi iskola fejlesztéseit támogatják. A piknik fővédnöke idén is Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, Vácrátót országgyűlési képviselője, aki saját kezűleg készített réteseivel járul hozzá a rendezvény sikeréhez.

Őserdőt alakított ki Visegrádnál a Pilisi Parkerdő

A Kárpátok őserdeire hasonlító, 23 hektáros erdőrészletet alakított ki Visegrád határában a Pilisi Parkerdő, közel hetven éves, tudatos és tervszerű erdőkezeléssel – közölte a társaság szóvivője az MTI-vel. Mészáros Péter tájékoztatása szerint az Erdőanyai-völgyben lévő terület fás élővilága a szakemberek legfrissebb felmérése szerint megközelíti az évszázadokon keresztül érintetlen őserdők szerkezetét.

Forrás: parkerdo.hu

Az 1954-ben még egykorú, homogén bükkösben mára a teljes területen 1-60 éves egyedek is megtalálhatók. A természetes erdőtársulásra jellemző összes őshonos fafaj jelen van, a bükk mellett a kocsánytalan tölgy, a gyertyán, a hegyi juhar és különböző erdei gyümölcsök. Az erdőrészletben a holtfa jelenléte és eloszlása szintén az őserdőkre jellemző módon alakul. A lábon álló és a földön fekvő elhalt, korhadó faanyag biztosítja a tápanyag körforgást, hozzájárul a vízmegtartáshoz, és élőhelyet biztosít a lebontó szervezetek, köztük számos védett faj számára. A Pilisi Parkerdő az ország egyetlen parkerdőgazdasága, 65 ezer hektárt kezel Pest és Komárom-Esztergom megyében a Gerecse, a Pilis, a Visegrádi és a Budai-hegység, a Gödöllői-dombság, valamint a Csepeli-síkság területén. Területét évente 30 millió látogató keresi fel.

Országos sasszámlálás lesz a hétvégén

Forrás: Sasközpont

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a nemzetipark-igazgatóságokkal és más civil szervezetekkel együttműködve 19. alkalommal szervezi meg az úgynevezett Országos Sasszinkront, a Magyarországon telelő ragadozómadarak éves számlálását péntektől vasárnapig. A megfigyelési eredmények összesítését követően a sasleltár várhatóan február elején készül el. A közlemény szerint az országos sasszinkronokhoz kapcsolódva az MME a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósággal közösen rendezi meg a 7. Sasnapot a jászberényi Sasközpontban január 15-én, ahol vezetett túrával várják az érdeklődőket – tájékoztatta az MTI-t az MME.