Shakespeare 450: Hamlet körbeutazza a világot!

A londoni bemutatót követően világkörüli turnéra indul a társulat: a Globe to Globe Hamlet elnevezésű vállalkozás célja, hogy két év alatt az összes országba eljuttassa a Hamletet. A társulat tizenhat tagja kerekedik fel, hogy vonaton, repülőn, hajón, buszon körbeutazza a hét kontinenst. A legkülönbözőbb helyeken elevenedik majd meg Hamlet királyfi története, eldugott falvak terein és nemzeti színházakban, tengerpartokon és kastélyudvarokban. Magyarországon 2014. június 21-én vendégeskedik a produkció, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, ahol azt magyarul feliratozzák, és egy különleges technikai kivetítéssel tesznek teljessé, így az ebben a formában csak Magyarországon lesz látható.

Shakespeare klasszikus tragédiáját Dominic Dromgoole, a Globe művészeti vezetőjének rendezésében állítják színre, hangsúlyozva a darab humorát, valamint nyelvezetének páratlan gazdagságát és leleményességét. A színészek egy csaknem üres színpadon adják elő a jól ismert történetet, ugyanúgy a szó erejével teremtve meg a cselekmény közegét, ahogy Shakespeare idejében is. Hamletet két színész, Naeem Hayat és Ladi Emeruwa alakítja, a további szerepeket a két év alatt felváltva játsszák a színészek: Keith Bartlett, John Dougall, Miranda Foster, Phoebe Fildes, Beruce Khan, Tom Lawrence, Jennifer Leong, Rawiri Paratene, Matthew Romain, Amanda Wilkin.

Shakespeare egykori, a kilencvenes években rekonstruált és újra megnyitott színházában, a Globe-ban egész évben különleges eseményekkel emlékeznek meg a jubileumról. A főépület mellett januárban nyitották meg a Jakab-stílusú fedett játszóhelyet, a Wanamaker Playhouse-t, ahol immár nemcsak tavasztól őszig, hanem egész évben műsoron tartják Shakespeare és kortársainak műveit, többnyire a reneszánsz kori hangulatot idéző gyertyafényes megvilágítással. Húsvét hétvégéjén születésnapi partit és családi nyílt napot tartottak, április 27-ig pedig jelképes összegért, 450 pennyért válthatják meg az érdeklődők az állóhelyes jegyeket a Globe előadásaira.

Bár Shakespeare születésének pontos dátuma ismeretlen, és feltehetően az is a személyéhez kötődő mítosz része, hogy a halálának dátuma egybeesik a születésével, az irodalomtörténet április 23-án ünnepli a jeles évfordulót.

Bővebben: www.szabadter.hu

Legyél az első hozzászóló "Shakespeare 450: Hamlet körbeutazza a világot!" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*