Sikerhalmozó német turizmus

Egyre többen ismerik fel, hogy Németország sokkal többet nyújt, mint elsőre gondolnák. Így a német turizmus 2015-ben is rekord évet zárt, de 2016-ra is jó eséllyel prognosztizálható az újabb rekorddöntés – derült ki az április 17-20. között zajlott Germany Travel Mart-on.

Idén Szász-Anhalt tartomány fővárosa, a turisták által méltatlanul kevéssé ismert Magdeburg adott otthont a 42. Germany Travel Mart-nak, ahol 45 ország több mint 500 utaztatója és újságírója ismerhette meg, milyen újabb vagy eddig kevéssé ismert érvek, attrakciók miatt érdemes felkeresni a közeli, ugyanakkor ezernyi érdekességet rejtő Németországot, ahol a 2017-es évet a reformáció atyjának, Luther Mártonnak szentelik.

Petra Hedorfer, a DZT Német Turisztikai Hivatal idén újraválasztott vezérigazgatója kifejtette: Németország tavaly mintegy 80 millió vendégéjszakát könyvelhetett el, ami 5,4 százalékos növekedést jelent. Úgy, hogy közben a turisztikai iparág teljes bevétele meghaladta a 280 milliárd eurót. A legnagyobb költők Németországban az amerikai, a svájci és a kínai turisták voltak.

Magdeburg vásár2

Ma már a tengerentúlról Európába érkező vendégérkezéseket tekintve Németország 5., az európai beutazást tekintve a 2. legnépszerűbb desztinációnak számít, ahová hazánkból is többen utaztak, mint 2014-ben korábban. A turisztikai trendeket jól mutatja az internetes foglalások előretörése is: amíg az európai utazók 65 százaléka foglalta le utazását az interneten keresztül, a tengerentúli utasok körében ez az arány már 72 százalék.

A folyamatos növekedést tervező DZT-nél ugyanakkor a terrorizmus, a mingránsválság és a rasszizmus veszélyeivel is kalkulálnak, amikor az idei évre a korábbinál kevésbé dinamikus, 1-3 százalékos növekedést prognosztizálnak. A tervek azonban a töretlen fejlődésről szólnak, amelynek eredményeként 2030-ban már 121 millió vendégéjszakát kívánnak elérni Németországban.

émz

Legyél az első hozzászóló "Sikerhalmozó német turizmus" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*