Silvio Monti: emlékezet és látvány

A tárlat a Magyar Nemzeti Múzeum kiállítása után először Balatonfüreden, a Vaszary Galériában látható 2014. március közepétől május 11-ig. Silvio Monti festményei és szobrai mellett a nagyméretű Labirintus térplasztikája is felépült, amely a 19. század forradalmi mozgalmainak szövegemlékeit illetve főszereplőinek portréit (Giuseppe Mazzini, Goffredo Mameli, Kossuth Lajos és Petőfi Sándor) jeleníti meg. A kiállítást két helyszínen rendezik be: a Széchényi-teremben és az épület nyugati szárnyában.

A nyugati szárnyban a művész festői és szobrászi munkásságának főképp azokat a válogatott darabjait mutatják be, amelyek figuralitása és képi világa hitelesen idézi föl azokat a mozzanatokat, amelyekkel Monti bekapcsolódik korunk kortárs képzőművészetének fontosabb diskurzusaiba. A Széchényi-teremben állították fel a Labirintust (melyet a művész maga épített fel), azt a nagyméretű spirális térplasztikát, amelynek alkotóelemei „panelek és tekercsek”, vagyis a XIX. századi forradalmi mozgalmak szövegemlékei, továbbá „arcok”: a kor történelmi főszereplőinek portréi. Ajtaján mintegy a közösség múltjába lép be a látogató, a múltban utazik – majd a végén igazi meglepetés vár rá: egy titokzatos tárgy, amelynek üzenete valamiképp meghaladja az időt és a fizikai teret. E ponton elindulhat a néző párbeszéde saját gondolataival.

Silvio Monti Borgomaneroban született 1938-ban. Olasz, lengyel és osztrák mesterektől tanult, majd 1963-ban indult önálló művészi pályája. Első önálló kiállítását 1962-ben rendezte Londonban, melyet Párizs, Brüsszel, Dublin, Beirut, Róma, Bayreuth, Genf, Bologna követett. Nevezetes fejezete munkásságának találkozása a híres komponistával, Angelo Branduardival, akinek népzenei és „régi zenei” ihletésű lemezeit illusztrálta.

Legyél az első hozzászóló "Silvio Monti: emlékezet és látvány" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*