Sípályák – itt a nagy európai toplista (2. rész)

Kis túlzással ma már több a „legjobb sípálya díj”, mint ahány helyen síelni lehet Európában, mégis tanulságos böngészni a toplistákat. Az Utazó Magazin ezekből a rangos és kevésbé ismert rangsorokból válogatva mutat be olyan helyszíneket, amelyeket feltétlenül érdemes egyszer felkeresni. Az első rész után itt a második rész!

Crans Montana (Svájc)

A svájci Alpok legmagasabb és legfenségesebb csúcsai – egyebek mellett a Weisshorn és a Matterhorn – közelében fekvő világhíres síközpont összesen 140 kilométer hosszú pályarendszerrel várja a sportolni vágyókat. Említésre méltó, hogy páratlan, 3000 méter magasan vezető sífutópályát is kialakítottak itt, amelyen erdőkön át akár a Plaine-Morte gleccserhez is el lehet túrázni.

Via Lattea -Sestriere (Olaszország)

Eleve híres volt, de 2006-os téli olimpiai játékok még ismertebbé tették Sestrieret, amelyet az 1930-as években a Fiat gyárat megalapító Agnelli család hozott létre, mintegy száz kilométerre nyugatra Torinótól. A terep része a Via Lattea síterületének, amely mintegy 400 kilométernyi pályával rendelkezik.

Sinaia (Románia)

A téli sportok és aktív kikapcsolódások egyik legsokrétűbb központja ez az Erdélyben lévő terület. November végétől megtalálják itt számításukat a lesiklás, a sífutás, de még a bobozás szerelmesei is. A 2000 méter feletti pályák tökéles terepnek számítanak. A központ kiemelkedő értéke, hogy a sportolás mellett itt látnivaló is akad jócskán: kastély, kolostor és évszázados villák sora teszi teljessé a kikapcsolódást.

Trois Vallées (Franciaország)

A három völgy, azaz a Trois Vallées a világ legnagyobb síterületeként is emlegetett terep a világon a pályarendszereket összekötő sűrű felvonóhálózatnak köszönhetően. Val-Thorens-t mondják Európa legmagasabban, 2300 méteren fekvő falvának. Itt van Méribel, amely sokak szerint Franciaország legdrágább városa. És a nagy hármas utolsó tagja Courchevel, ahol szintén egymást érik a szuper pályák meg a szuper drága üzletek. Összességében 330 hatékony és gyors felvonóval összekötött pálya alkot itt hatalmas „játszóteret”, így a sízők hosszú időn át nap mint nap új pályákat hódíthatnak meg.

Åre (Svédország)

Egy égész napos élvezetes és kimerítő sízés után egy jó szauna? Mi lenne jobb hely ehhez, mint Svédország? Tökéletes a sízésre és a szaunázásra is Åre-i terep, amely Észak-Európa legnagyobb síterületéhez tartozik. Bő száz kilométer hosszú pályarendszer várja itt a sportolni vágyókat, de akad itt más extra program is. Kipróbálható a kutyák vontatta szán, a rénszarvas lovaglás vagy épp a snowmobilos motoros szafari.

Narvik (Norvégia)

Azért az nem akármi, ha az ember elmondhatja, hogy a bolygó legészakibb síközpontjában csúszott! Hogy ezt tényleg így legyen, nem kell mást tenni, mint felkeresni, a Norvégiában lévő Narvikot. Hosszú utazás lesz! Ez a vidék ugyanis a sarkkörön túl, Oslo-tól 1400 kilométerre van. A pályák sokasága is remek, hát még fentről a panoráma: egyik oldalon a hóval borított hegyek, a másikon pedig Ofot-fjord vize.

Felturbózták a szezonra Stájerországot

Az nem lehet véletlen, hogy Stájerországot is egyre többen látogatják: a 2018/2019-es téli szezonban 1,8 millió vendéget láttak vendégül, ami fél százalékos bővülés az előző télhez képest. Ráadásul az idei szezonban is újdonságok, fejlesztések sorával várják a tartomány síközpontjai a sportolni vágyókat. Új 10 személyes kabinos felvonót helyeztek üzembe például a toplisták élén gyakorta felbukkanó schladmingi Planai-on. A hegyi felvonók legújabb generációjához tartozó D-Line rendszernek köszönhetően 153 darab tízszemélyes kabin szállítja majd a vendégeket a hegyre. A fejlesztésnek köszönhetően a kapacitás eléri az óránkénti 3800 főt. Vadonatúj Bürgeralpe Express felvonót adnak át a Mariazeller Bürgeralpe és a Mariazeller Land síterepén. Jelentős újítás, hogy új völgyállomást és vendéglátó egységet hoztak létre a Tauplitzon. A völgyállomás teljes átépítése, a fűtött és zárható szekrényekkel felszerelt komfortos sítároló kialakítása, valamint a die Tauplitzerin helyi vendéglátó egység és az új pénztárrészleg jelentős javulást jelent a szolgáltatások színvonalát tekintve. A Tauplitz völgyállomás közelében kialakított 160 férőhelyes új parkoló szintén jelentős mértékben növeli a kényelmet. A két projekt összesen 1,5 millió euróba került. A Lachtal Lift és Felvonótársaság 2019-ben a hóágyúrendszer megerősítésébe és kibővítésébe fektetett.