Aki az elmúlt években úgy döntött, hogy a hazai nyaralást választja, örömmel tapasztalhatta, hogy sokkal több élményforrás várja a honi utazókat, mint ahogy azt a felületes szemlélő gondolta. Jó hír, hogy mindeközben a már meglévő, vonzó úticélok mellé újabbak is felsorakoztak az elmúlt időszakban.
Az egykori vasfüggöny eltűnésével nyugati határvidékünkön is minden megváltozott az elmúlt évtizedekben. Jól mutatja ezt, hogy a Soproni Parkerdő Muck Endréről elnevezett magaslatán található az új Erdő Háza, amely az egykori, legendás mucki határőr épület helyén jött létre. A közel két hektáros területen fekvő Ökoturisztikai Látogatóközpont és Vadaspark küldetése, hogy az erdei ökoszisztéma értékeit mutassa be az ide érkezőknek.

Forrás: taegrt.hu
Ennek szellemében az 550 négyzetméteres épületkomplexum főépületének termeit az erdei életközösség részleteit szemléltető interaktív eszközökkel szerelték fel. Az ajtón belépve így rögtön egy olyan erdőbe jutnak a látogatók ahol végig mehetnek a mag-ösvényen, megismerhetik az erdő jól elkülöníthető különböző szintjeit, az erdei ízeltlábúakat, a madarakat, a vadgazdálkodást és a vadászatot, valamint sok érdekességet tudhatunk meg a kőzetekről és a bányászatukról. Az erdei élményeket magába sűrítő interaktív bemutatóterem látnivalóit hatalmas édesvízi akváriumok egészítik ki.
A látogatóközpont megálmodói emléket állítottak az egykor itt állt őrsnek is. Az épületben érdekes kiállítás szemlélteti a hosszú ideig Muckon működő határőrség történetét korabeli fényképek és leírások segítségével. A vadaspark a rejtett életet élő hazai vadfajokat mutatja be testközelből. A vadasparkot kettős karámrendszer, villanypásztor és biztonsági rendszer is védi, így kisebb gyerekekkel is nyugodtan felkereshetjük az Erdő Házát.
Kocsis Erika