Szentendrei séta

Ha Budapest felől érkezünk a városba, a buszállomással szembeni kis téren rögtön két érdekes szobor tűnik fel: az egyik ef Zámbó István (a helyiek által Zámbó öcsinek nevezett) művész alkotása a „Végtelen érintése”, a másik Aknai János munkája.

A terecske mellett induló Kossuth utcán kezdjük sétánkat. Kis beszögellésben találjuk a Szent Flórián-kápolnát, amelyet 1750-ben építettek. A Kossuth utcán továbbhaladva érdemes időnként megállni, és rácsodálkozni egy-egy kapura, például a 12-es számú ház különös figyelmet érdemel. Az utcáról a kerítésen keresztül a Földhivatal hátsó, romos oldalára látunk; nézzük meg jobban a vadregényes, elhanyagolt udvart, meglepetésként a falakon ugyanis színes gyerekrajzok, az udvar közepén pedig két Kovács Margit-kerámia díszeleg.

A Kossuth utcában találjuk a Pozsarevacska-templomot, amely egyike a XVIII. században épült hét templomnak. Ezek az épületek a magyarországi barokk építészet jelentős alkotásai, ugyanúgy, mint a templombelsők, amelyek a pravoszláv egyházi művészet remekművei. A pozsareváciak a Pozsarevacskát, a csiprováciak a Csiprovacskát, az opováciak az Opovacskát, a belgrádiak pedig a Beográda-templomot emelték. A katolikus vallású dalmátok egykor külön negyedet alkottak, az izbégi római katolikus templom eredetileg szintén szerb templomnak épült. Tobakosok (tímárok) emeltették a Bogdányi utcai Preobrazsenszkát, görög kereskedők Gyümölcsoltó Boldogasszony tiszteletére a Fő téren látható Blagovestenszkát. A felsorolásból kimaradt a Templomdombon található Keresztelő Szent János-templom, amelynek építése jóval korábbra datálható, mint az előzőeké.

Szentendrén szinte minden itt született vagy megfordult emberről elneveztek teret, utcát, ilyen például a Paprikabíró utca. Nevét 1894-ben kapta Paprika Péterről, aki XVIII. századi görög-szerb származású bíró volt, és ebben az utcában, a 7-es számú házban lakott. De említhetjük Vuk Stefanovics Karadzsicst – az 1700–1800-as években élt filológust –, a szerb irodalmi nyelv megalkotóját is, akiről a patak melletti kis teret nevezték el.

Szentendrén járva ne csodálkozzunk a szokatlan számozáson, itt például a patak egyik oldalán nincsenek páros számok, azok a patak túloldalán találhatók. A számozási furcsaságok mellett Szentendre utcanévtáblái is igen sok helyen hiányoznak.

A város egyik főutcáját 1894-ig Budai útnak hívták. Ebben az évben kapta a Fő utca nevet, majd 1897-ben nevezték el Dumtsa Jenőről, aki a 20-as számú házban lakott hetvenkilenc évig. (Dumtsa Jenő, görög származású gazdag kereskedő és földbirtokos Szentendre első polgármestere volt 1872-től, szerepe meghatározó volt a város polgárosodásában.)

Ebben az utcában található a városka egyik kedvelt cukrászdája, amelyben múzeum is működik. Itt megismerkedhetünk a cukrászat és a marcipánkészítés fortélyaival, de láthatunk ismert személyiségeket, művészien díszített esküvői tortákat, rajzfilmfigurákat, és megcsodálhatjuk a Parlamentet százhatvan centis méretben – mindezt természetesen marcipánból.

Tegyünk egy kis kitérőt, és sétáljunk le az utca végén található kis lépcsőn, ahol az 1753-ban épült Csiprovacska-, ma Péter-Pál-templomot találjuk.

Ha visszatérünk a sétálóutcára, már csak néhány lépés, és Szentendre képeslapokból, útikönyvekből ismert Fő terére érkezünk. Minden ház múltja egy-egy külön történet, az utcafrontot ma ajándékboltok, galériák, éttermek és kávézók színesítik. Itt található a Kmetty Múzeum és a Kerényi Gyűjtemény, a Ferenczy-galéria és a Szentendrei Képtár is. Kihagyhatatlan látnivaló az egyik étterem tetején működő Mikrocsodák Múzeuma, ahol megcsodálhatjuk Aljohin és Capablanca sakkmérkőzését gombostűfejen, de láthatunk festményt almamagban, szélmalmot mákszemben, kancsókat és serlegeket egy kristálycukor szemcséjén, vagy akár piramist, pálmafát és vonuló tevéket egy tű fokában.

A tértől pár lépésre, kissé elbújva a nyüzsgő sokaság elől, a Kovács Margit Múzeumra bukkanunk. Az egykori sóház, majd postaállomás, plébánia, illetve lakóház mesevilágában színes mázak, terrakottaszobrok, pásztorlánykák, életfák és kondások között sétálhatunk.

Ha a Fő térről felkaptatunk a dombra, megcsodálhatjuk a Vajda Lajos Múzeumot, Ferenczy Béni szobrát és a görögkeleti püspöki székesegyházat (Beográda), udvarán a repülőgép-szerencsétlenségben elhunyt Vujicsics Tihamér emlékművével. Kevesen tudják, hogy a templomkert előtti kis sikátor névadója Avakumovics Avakum, aki fuvolaművész, költő és katona volt a XVIII. században, és ő találta fel az avakumica nevű billentyűs-fúvós hangszert is.

Az ínyencek mindenképpen térjenek be a Dobos Édességmúzeumba (Csokoládémúzeum). A híres cukrászról elnevezett múzeum állandó kiállításon mutatja be a mester munkásságát és a csokoládék világát. A legfontosabb viszont, hogy megkóstolhatjuk az eredeti recept szerint készült dobostortát, amelyről készítésekor –1885-ben – a mester se gondolta, hogy világsiker lesz.

Evés és ivás után sétáljunk tovább, közben kukkantsunk be a hangulatos sikátorokba. Az egyikben találjuk a Panoptikum és Kalózmúzeumot, ahol magyar királyok és híres kalózok viaszmása látható. Térjünk be az Anna Margit–Ámos Imre Múzeumba is. Buja zöldellő kertje és a művész házaspár képei igazi felüdülést jelentenek a zsibvásárban.

Innen már csak néhány lépés a MűvészetMalom. Nem helyesírási hiba, ne ijedjen meg az olvasó, az egykori fűrészmalom az MM nevet viseli, ezért az egybeírás. A háromszintes épületben 700 m2-en mutatják be a kortárs magyar és nemzetközi képzőművészetet, de évente rendeznek kiállítást a XX. századi szentendrei képzőművészet anyagából is. Hangulatos délutánokat, estéket tölthetünk az épület félkész szárnyában, udvara tavasztól őszig a Szentendrei Teátrum színházi előadásainak, koncerteknek, fesztiváloknak ad otthont.

Innen a Szerb utcán továbbhaladva a Vujicsics Tihamér térre jutunk, ahol a Preobrazsenszka-templom áll, előtte a tabakosok keresztjével és a Vujicsics Tihamér-emlékkúttal. Ne hagyjuk ki a Szamár-hegyet sem, ahová az egykori pincesor melletti kaptatón juthatunk fel. Itt találjuk Barcsay Jenő szobrát, és gyönyörködhetünk a kilátásban, illetve az itt épült villákban. Ha a dombocska másik oldalán leereszkedünk, a Rab Ráby térre érkezünk, az 1-es számú sárga ház – 1768-ban épült barokk műemlék – a hagyomány szerint Rab Ráby háza volt. Egy kékeszöld házban Ljubojevics Demeter lakatos, kovácsmester, kútmester emlékkiállítása látható.

Klasszikusan szép sétát tehetünk a Duna-parton, ahol panziók, pizzériák és vendéglők sora várja az éhes kirándulókat. Emellett itt található Lázár cár keresztje, aki a szerbek nemzeti hőse volt, tiszteletére emelték a klasszicista stílusú emlékkeresztet a XVIII–XIX. század fordulóján. De a Duna-korzó 10.-ben, a Jakabos-házban végignézhetjük a Magyar Rádió Történetének Kiállítását, ahol Tóth Ferenc a múlt működőképes készülékeit, rádiótörténeti emlékeit, a magyar és a világ minden nagyobb gyártójától származó termékeit, valamint kapcsolási rajzokat, régi műszaki megoldásokat és egyedi muzeális darabokat gyűjtött össze.

Az út bal oldalán, végig a Duna mellett a gáton sétány húzódik, amely a végén rétté szélesedik, pihenésre alkalmas padokkal. A jó idő beköszöntével a partszakasz párok romantikus találkahelyévé és kajakos-kenus társaságok kedvelt kikötőhelyévé válik. Ha már kisétáltuk magunkat, ne felejtsünk el fagyizni egyet, a kanyargó kis utcákban jobbnál jobb kézműves fagylaltremekek várnak ránk.
Ha van időnk, természetesen ne hagyjuk ki a skanzent sem, ahol a Felső-Tisza-vidék, felföldi mezőváros, Észak-Magyarország, Közép-Tisza-vidék, Alföld, Dél-Dunántúl, Balaton-felvidék, Nyugat-Dunántúl, Kis-Alföld parasztportái, szakrális, ipari és közösségi építményei, valamint temetők, sírjelek, kálvária, malom láthatók.

Szentendrét nemcsak tömegközlekedéssel, autóval, hanem kerékpárral is érdemes felkeresni. Mozgás, kulináris élvezetek, kultúra: minden adott, hogy egy kellemes napot vagy akár hetet is eltöltsünk a városban.