Szerbia, Kusturica álomképeivel

Azt tudjuk, hogy világot látni jó. Tegyük is, ha van rá módunk. De ne hagyjuk fehér foltként a világ hozzánk közel eső részeit sem.Rikító sárgában nyújtózkodtak az ég felé az első igazi meleg tavaszi napsütésben Belgrád sétálófőutcájának (Knez Mihajlova) tulipánjai. Köröttük szinte hömpölygött a tömeg. Bár még csak csütörtök délután volt, mégis mindenki első akart lenni. Elsőként kiülni a kávézóba vagy a sörözőbe, vagy csak elsőként kisétálni az utca végén található hatalmas parkba, ami különleges módon maga a vár és a várkert (Kalemegdan).

Katonai sapkákat, kegytárgyakat, sportmezeket árusító kereskedők, mutatványosok, önjelölt képzőművészek képei között araszolva már messziről, hívogatóan hallatszott a várkertpavilon fúvószenekarának koncertje.

Egymást váltva szórakoztatták a zenekarok a belgrádiakat, akik föntről, a bástyákról konstatálták, hogy szeretett Lidójukat éppen ellepte a Száva (mint a kis Túr a Tiszába, úgy ő a Dunába…) és a Duna megáradt vize. Az ottani kocsmák, éttermek most bezártak, de sebaj, van helyettük több tucat kis hajó a part mentén, melyek a délutáni, esti sörözések, vacsorázások pompás helyszínei.

Én akkor ott, a látványon túl, mást is kerestem. Vajon hol állhatott az a fal, ahonnan Dugovics Titusz magával rántotta a mélybe a zászlót kitűzni készülő törököt? Mert itt, a belgrádi várban, az azt védő Hunyadi János vezetésével 1456-ban a magyar történelem egyik dicső lapja nyittatott: a nándorfehérvári győzelemé.
Belgrád csodás fekvésű város, sok-sok zölddel. (Több mint másfél millióan lakják.) A „budai” oldalon a várral, a „Rózsadombbal”, a „pesti” oldalon a biznisz régióval. Az új-Belgrád – a pesti rész – a titói éra képződménye. Lakótelepek sorát húzták föl a sík vidékre, hogy onnan járjanak át dolgozni az ős-Belgrádba. Mára megfordult a világ. Az új rész vált a fő munkaadóvá, a főváros kereskedelmi, gazdasági központjává.
Érdekes módon Belgrádban nincs annyi török kori emlék – pedig majd fél évezredig tartott a török átok –, mint Budapesten. Van viszont a Száván egy Margitszigetük, az Ada Lake (több mint 50 szárazföldi és vízi sportpálya, 70 étterem, kávézó), ahol a helyiek sportolnak, napoznak, relaxálnak, grilleznek, és van egy hihetetlenül hangulatos művésznegyedük, a Bohemia Skadarlija, ahol egymás nyakába érnek a tipikus szerb éttermek és a művészeti galériák. A leghíresebb éttermet (Tri Sesira – három kalap) 1901-ben még kalapüzletként nyitotta a tulajdonos, aki aztán a barátja unszolására váltott vendéglőre. Bejött az ötlet! Azóta csak előzetes bejelentkezéssel lehet asztalt foglalni. Három komplett szerb zenekar (minimum hat fő) járja körbe a termeket, és ad folyamatos muzsikát, miközben a helyi sörök vagy borok mellé fölszolgálják a sültekkel, sonkákkal, kolbászokkal megrakott fatányérosokat.

„Ébredjen Belgrádban!” – tartja a turistákat csalogató mondás. És ha már így van, akkor a reggeli után mindenképpen nézzük meg a régi elvtársi időket idéző, impozánsan felújított, ötcsillagos Moszkva Szállót, látogassunk el a világ legnagyobb ortodox templomába (Szent Száva-templom), majd az I. Sándor király által építtetett királyi palotába (Beli Dvor), melyet a királyi család leszármazottai ma is aktívan használnak úgy, hogy közben a nagyközönség számára is nyitva állnak a kapuk. Belgrád ugródeszka volt ahhoz, hogy ellátogassunk Szerbia legnagyobb s tán leghíresebb régiójába, Zlatiborba, az aranyfenyők (Zlati bor) vidékére. 200 kilométer délre, a bosnyák és a montenegrói határvidékhez. Nincs autópálya, van viszont – belépve a Dinári-hegység vonulatai közé – bámulatos szurdokokkal, völgyekkel teletűzdelt négyórás autóút.

Zlatibor vidéke a kivételesen kellemes és jótékony hatású éghajlatáról, lankáiról és tiszta levegőjéről híres. Egy olyan idegenforgalmi úti cél, melyet egész évben látogatunk, hiszen sípályákkal is rendelkezik.
Az azonos nevű (Zlatibor), alpesi fekvésű és jellegű kisvárosa teljes mértékben a turistákra és a turizmusra épült. Hosszú, tömött sorban várják a különböző csillagú szállodák, panziók azokat, akik négy-öt nap alatt szeretnék bejárni a környék nevezetességeit. Mert annyi biztosan van abban a hatezer négyzetkilométerben!
Elsőként például a Tara Nemzeti Park, amelynek szerb része benyúlik Bosznia-Hercegovinába. Itt a festői szépségű Drina folyó az úr. Kanyonvölgye mélység szempontjából a harmadik (!) a világon. A Perucacnál kiépített gát meglehetősen lelassította a folyót, így az a százéves kaland, hogy tutajon ereszkedjünk le a vadvízi Drinán, mára már nem valósulhat meg, ám tapasztalt kajakosok irányításával ennek ellenére sem sétagalopp az út.

Szinte egy egész napos program meglátogatni a skanzen múzeumot Sirogojnóban és a Stopica-barlangot. És micsoda kanyargós – de tökéletesen megépített – úton! Az előbbi egy félig mesterségesen létrehozott skanzen, hiszen a helyi épületek mellé a környékről szállították oda a helyi népi tradicionális építészet legjellemzőbb alkotásait. 50 faépület bútorokkal és más használati tárgyakkal berendezett helyiségeivel mutatja be, hogyan éltek ott az emberek az elmúlt évszázadokban. Az itt élő szerb nő onnan ismerszik meg, hogy állandóan köt. Munkába menet-jövet, egymással beszélgetve, vagy állatot terelve. Érthető, hiszen itt van a bölcsője a leghíresebb népi kézművesipari terméknek, a pulóvernek és a zokninak. Vastag, szúrós, ám mégis puha és meleg!

A legautentikusabb szerb fogásokat is itt tették az asztalunkra. A welcome-drink a rakija gyümölcsből vagy gyógynövényből. Ha szilvából készül, akkor slivovica (sljiva = szilva). Aztán jön az előétel. A sajtok. Kecskesajt puhán-lágyan, és a specialitás, a kajmak, a krémsajt. Valahol félúton a vaj és a sajt között. (Tálalva úgy néz ki, mint egy-egy gombóc vaníliafagylalt.) Hozzá hajdinából sütött félbarna kenyér jár és egy olajos-fokhagymás lében konzervált piros paprika (roga paprika). Hidegen tálalva mennyei! A főfogás az ún. „lakodalmas káposzta” volt, cserépedényben, minden szerb lakodalmak elengedhetetlen étke. Főtt csülök és ugyanabban a lében megfőzött, nagy darabokra vágott káposzta. Kaptunk aztán édességnek törököt, mézes diós, magos pitét, na és a Jelen pivót, a sört. Érdekes, hogy salátát mindig, levest csak nagy ritkán, bárányt pedig egyáltalán nem szolgáltak föl…

Zlatibor gasztronómiai éke a sonka (marhából, sertésből). Elkészítésének módja évszázadok óta semmit sem változott. Kell hozzá a legelő, az állat, a klíma és az ember. A piacon a legtöbb árus Macskat faluból érkezik. Ott dinasztiák adják át egymásnak a sonkakészítés mesterségét. Egy reggeli piaci séta alkalmával degeszre kóstolhatja magát az utazó. Visszafelé ugrottunk be a Stopica-barlangba, melynek különlegességei az ún. darázskő képződmények. A föntről lecsorgó víz ugyanis darázsfészek alakú tálakat alakít ki. Némelyik több méter mély. Amikor aztán az egyik megtelik, lefolyva kialakítja a következőt. (Olyan, mintha egy pezsgőspohártorony fölső poharába elkezdenénk pezsgőt önteni, ami megtelve alácsorog, és megtölti az alatt lévő poharakat.) Nagy kiváltságban volt részünk, hogy föntről láthattuk az aranyszínű tányérkákat.

Szerbia zegzugait már a Monarchia is megpróbálta átjárhatóvá tenni. Nem sok sikerrel. A Dinári-hegység csúcsai és völgyei között zakatol az a kisvonat, mely részét képezte annak a vasútvonalnak, amivel 48 (!) óra alatt lehetett eljutni Belgrádból Szarajevóba. Mára már turisztikai látványosság lett belőle. Ez a híres múzeumi kisvasútvonal, a Sargani Nyolcas. Onnan kapta a nevét, hogy 300 méteres szintkülönbséget kell leküzdenie nagyon rövid táv alatt, amit csak egy speciális nyolcas alakban megépített pályán tud megtenni. Sarganból indul, és Mokra Gorába érkezik (600 dinár egy út, ami kb. 1800 forint). Azt mesélik, hogy régen, amikor még sokkal lassabban ment a gőzös, az emberek leugráltak róla, legyalogoltak az erdőn át pár száz métert, és az ottani állomás restijében addig ettek és ittak egy jót, amíg a szerelvény oda nem ért…
Mokra Gora állomás fölött kihagyhatatlan látnivaló az Emir Kusturica „Az élet egy csoda” című filmjéhez megálmodott és felépített etnofalu, Drvengrad vagy Küstendorf. Ott lakik a világhírű rendező is. Saját helikopterén közlekedik, ha máshol van dolga…

A csöppnyi kultúrfaluban mozi, éttermek, egy aprócska, orosz mintára épült fatemplom is áll. A központi tér fakockákkal és talpfákkal van kirakva. Az autentikus faházak között, a kedvencekről elnevezett utcákon (Tesla, „Che” Guevara, Maradona, Novak Djokovics, Fellini stb.) bóklászva műtárgyakba, szobrokba, de egy Trabant limuzinba és egy Volga típusú személygépkocsiba is belefuthatunk.
Ezért sem szabad, hogy a láblógatásról szóljon az a pár nap, amit Zlatibor felfedezésére szánunk.

Búza Sándor