Szinte teljesen elhagyja Orly repterét az Air France

Az Air France a Párizs Charles de Gaulle reptérre fókuszál a jövőben. A közlekedési szokások változásával indokolta lépését a francia légitársaság.

A cég 2026 nyaráig egyetlen útvonal kivételével minden járatát Charles de Gaulle-ra telepíti át a Párizs déli részén lévő légikikötőből, ahol viszont a Transavia folytatja bővülését – írta az AIRportal.hu.

A légitársaság közlése szerint azért döntöttek így, mert az Orlyról üzemeltetett belföldi útvonalak forgalma 2019 és 2023 közötti jelentősen, 40 százalékkal csökkent, ezen belül az egynapos oda-vissza utak 60 százalékkal. Hozzátették: a kereslet csökkenéséhez az vezetett, hogy a belföldön utazók egyre inkább a vasutat választják, amit a kormány is szorgalmaz, valamint hogy teret hódítottak a személyes találkozókat kiváltó videokonferenciák.

A terv szerint az Air France minden belföldi és nemzetközi járatát a Párizs-Charles de Gaulle reptérről üzemelteti majd 2026 nyarától, Orlyn az egyetlen kivételt a közszolgáltatási szerződés (PSO) alapján, állami támogatással üzemeltetett korzikai útvonalak jelentik, amit az Air Corsicával közösen tart fenn a cég.