Csúcs ez a komp! Túl az egymillió utason
Nőtt a Szántód és Tihany között közlekedő balatoni komp forgalma az idén: augusztus 20-ig 1,2 százalékkal több utas, 3 százalékkal több jármű vette igénybe, mint…
Nőtt a Szántód és Tihany között közlekedő balatoni komp forgalma az idén: augusztus 20-ig 1,2 százalékkal több utas, 3 százalékkal több jármű vette igénybe, mint…
Mind többen érkeznek sportrepülőgépekkel, illetve kisebb méretű repülőgépekkel a Balatonhoz a nagy kereskedelmi járatok mellett – mondta Sonline-nak a tó közelében működő sármelléki repülőtér vezetője,…
Az uniós átlagot meghaladó, tíz százalékos növekedés várható az év végéig az idegenforgalomban, amely a gazdaság húzóágazata – mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója, Guller…
Július van, nyár, pezseg minden a Balatonon – szinte minden napra jut egy gasztro-rendezvény, zene, baráti parti. Indul a Kékszalag, s a Kéknyelű hónapja is…
Péntektől szeptember 1-jéig a főidényi menetrend szerint, éjszakába nyúlóan közlekedik a komp a Balatonon Szántód és Tihany között – közölte a Balatoni Hajózási Zrt. a…
Több mint 300 millió forintos beruházással új élménymedencével nyitotta az idei szezont a Hotel Marina, Balatonfüred legendás szállodája, ahol 2021-ig további, több százmilliós fejlesztést terveznek…
Mintegy 40 százalékkal több vonatot közlekedtet a MÁV a Balaton északi és déli oldalán a június 15. és augusztus 25. közötti nyári vasúti menetrendben, kísérleti…
Nemrég írtunk arról, hogy június közepétől ismét lesznek étkezőkocsik a Balatonhoz induló vasúti szerelvényekben. Azóta a MÁV az étlapot is bemutatta. Íme a menü: Szendvicsek:…
A kiegyensúlyozott közbiztonság megteremtése a fő cél a nyári szezonban mind a Balaton, mind a Velencei-tó esetében, ugyanis a turisták körében ez szerepel a második…
Június közepétől ismét közlekednek étkezőkocsik a Balatonhoz – közölte Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója. A 24.hu beszámolója szerint az elnök-vezérigazgató arról beszélt: naponta 16 Balaton…