Ferihegy: elégedettek az utasok az új 1-es mólóval
Augusztus 10-én birtokba vették az utasok a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér újonnan átadott, 1-es móló névre keresztelt utasmólóját. A visszajelzések alapján az utasok teljes mértékben…
Augusztus 10-én birtokba vették az utasok a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér újonnan átadott, 1-es móló névre keresztelt utasmólóját. A visszajelzések alapján az utasok teljes mértékben…
Folyamatosan nő a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren megfordulók száma, júliusban már 300 ezren utaztak repülővel, augusztusban pedig várhatóan ennél is többen fognak – közölte…
Átadta az utasforgalomnak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője az új utasmóló második részét, a teljes beruházás 11,5 milliárd forintba került. A Budapest Airport…
A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér utasforgalma több mint 80 százalékkal maradt el júliusban az egy évvel korábbitól, ugyanakkor az előző hónaphoz viszonyítva már háromszor…
Augusztustól újra várja az utasokat a legkedvezőbb árú parkolási lehetőséget kínáló Holiday Lite parkoló a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Újdonság, hogy a Holiday Lite parkolóban…
Az augusztus rendszerint az év legforgalmasabb hónapja a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A koronavírus járvány után számos járat indult újra az utóbbi hetekben. Július végén…
Elkészült az új, külső csomagosztályozó csarnok, amely a SkyCourt épületben található csomagrendszer bővítését szolgálja. A munkálatok a csomagtechnológia kialakításával folytatódnak, hogy szeptember végétől már az…
A tavalyi bővítések után ismét két új biztonsági ellenőrzőpontot adtak át a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A Budapest Airport ezzel összesen 18-ra növelte az utasbiztonsági…
Elkészült Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2. Termináljához vezető körforgalom. Az Európai Unió támogatásával épülő körforgalomnak köszönhetően biztonságosabbá és egyszerűbbé válik a terminál megközelítése. Hétfőn elkészült,…
Nemcsak újraindulnak a járvány miatt szünetelő járatok, hanem új útvonalakat is köszönthet a Budapest Airport: az év egyik első új járatát az üzemeltető vízsugaras köszöntéssel…