Szépen felpörgött Eger turizmusa is
“A magyar turizmus aranykorát éli”, erre kiemelkedő bizonyíték Eger és környékének utóbbi években mutatott fejlődése is – fogalmazott a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója, Guller…
“A magyar turizmus aranykorát éli”, erre kiemelkedő bizonyíték Eger és környékének utóbbi években mutatott fejlődése is – fogalmazott a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója, Guller…
Idén nyáron a Magyar Nemzeti Galéria és a Vasarely Múzeum Borszerda sorozatában, az egész estét betöltő programok, egyedi tárlatvezetések és koncertek mellett három alkalommal is…
Az első negyedévben belföldön 8 százalékkal bővült a turizmus a Szallas.hu adatai szerint. Az összesítés szerint leginkább az 1-2 éjszakás üdülések voltak kelendőek, és főként…
Végvári Vigasságok Történelmi Fesztivál és Ostromjáték 2016-ban immár huszonegyedik alkalommal kerül megrendezésre augusztus 12-14. között a Végvári Vigasságok Történelmi Fesztivál az Egri Várban. Mint minden…
Május 14-én, az Emlékhelyek Napján újra megnyitotta kapuit a megújult várbéli, földalatti világ. A kazamatában évszázadok óta nem látott tereket is bejárhatunk annak a nemrégiben…
2015 és 2017 között a Szépművészet Múzeum Egyiptomi Gyűjteménye több vidéki helyszínen rendez időszaki kiállításokat a jelenleg zárva tartó állandó kiállítás anyagából. A kiállítások nem…
Az idei április főszereplői a csillagok, a tánc, a zene, a cseresznye és a medvehagyma lesznek, s közben három nagy programsorozat veszi kezdetét: a Budapesti…
Az Érseki Palota Kulturális Turisztikai és Látogatóközpontja január 6-a óta várja vendégeit.
A Kerékpárral a Bükkön át – Kerékpárral a városon át projekt keretében 10,4 km kiépített bringaút jött létre, a Bükkön keresztül pedig 60,1 km kijelöléses kerékpárút valósul meg.
Csaknem 20 százalékkal nőtt a megújult városban a turisták költése.