Csillapodó év végi forgalom, a szezonhoz képest azonban még mindig óriási utasszám jellemezte a budapesti légikikötő novemberi forgalmát – derült ki a legfrissebb forgalmi jelentésből. Idén novemberig már közel 8,3 millió utasa volt a reptérnek, ami több mint a tavalyi egész éves forgalom. A Budapest Airport a repülőtér történetének legforgalmasabb évét regisztrálhatja.
A Germanwings a 2012-es nyári menetrendjében ismét elindítja a Köln/Bonn és Tel Aviv között közlekedő járatait. Az izraeli város először 2011-ben szerepelt a német diszkont légitársaság célállomásai között, majd a sikeres fogadtatást követően a jövő nyári menetrendben is szerepel az úticél.
Az Air France új Marseille-i szolgáltatása, amit 2011. október 2-án vezettek be már az első napokban sikeresnek bizonyult, kitűnő 95%-os pontos indulással és érkezéssel az első hónapban. Ennek köszönhetően a cég a következő három új járat bevezetését tervezi: Velence, Hamburg, Barcelona.
A webhely sütiket (cookie - kis méretű szöveges file-ok) használ a szolgáltatások biztosításához és a látogatottság elemzéséhez szükséges adatok gyűjtéséhez, amelyet Ön az oldal használatával elfogad. További információ