Kézműves vásár Velencén több mint húsz helyi kézművessel
Helyi kézművesekkel összefogva VÉKA néven szervez kézműves vásárt a velencei közösségi életet is felpezsdítő bisztró, a Groenk Deli minden hónap első vasárnapján 10-16 óra között…
Helyi kézművesekkel összefogva VÉKA néven szervez kézműves vásárt a velencei közösségi életet is felpezsdítő bisztró, a Groenk Deli minden hónap első vasárnapján 10-16 óra között…
A legtöbb látogatót szombaton és vasárnap várják az utolsó napjaihoz érkezett karneválon Velencében, ahol a koronavírus-járvány okozta pandémia után a gazdasági- és energiaválság nyomja rá…
Szokás szerint egy nagyméretű papírmasépatkány vezette a farsangot megnyitó hajófelvonulást vasárnap Velencében. Az utcai karneváli programok ingyenesek, és február 21-ig várják a látogatókat. Több mint…
Velence önkormányzata jövő áprilistól elutazási adó bevezetését tervezi, az adó alanyai a Marco Polo repülőtérről induló utasok lennének – írta a Turizmus.com. Mint írták, Velence…
Elhalasztják a Velencébe látogató turistákra kivetett díj bevezetését, mivel a város önkormányzata még nem fogadta el teljes egészében az ezzel kapcsolatos szabályozást, jelentette be pénteken…
Volt, aki úszott Velence csatornáiban, más történelmi helyszínekre tört be, hogy többet lásson, valaki tört-zúzott, mert nem láthatta a Pápát, de a világ leghíresebb lépcsője…
Velence önkormányzata bevezeti az egyelőre nem kötelező előzetes foglalási rendszert a városba történő belépéshez, 2023. január 16-tól pedig ezt fizetőssé is teszi – jelentette be…
Júniustól kísérleti jelleggel, a jövő év elejétől pedig végleges hatállyal bevezetik az előjegyzési rendszert az egynapos turisták esetében Velencében, ahova első ízben húsvétkor tértek vissza…
A Wizz Air bejelentette hetedik olaszországi bázisának megnyitását a velencei Marco Polo Nemzetközi Repülőtéren. A Wizz Air két Airbus A321neo repülőgéppel lesz jelen Olaszország egyik…
A tilalom augusztus elsején lép életbe, a több mint 25 ezer tonnás hajókra érvényes, amelyek nem hajózhatnak be a Szent Márk térhez vezető csatornába –…