Teljesen megújult az Airport Hotel Budapest

Modern, felfrissült arculattal várja vendégeit a vecsési Airport Hotel Budapest. A felújítás célja az volt, hogy a szálloda a modern kor követelményeivel lépést tartva, még magasabb szintű kényelmet és élményt nyújtson a vendégeinek.

A 2008-ban nyitott Airport Hotel Budapest a „Pest megye területfejlesztési programja” keretében kapott támogatásnak köszönhetően hajtott végre jelentős fejlesztéseket, amelyek nagymértékben hozzájárulnak a hotel versenyképességének erősítéséhez. A több mint 600 millió forintos beruházáshoz a magyar kormány 299,9 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosított. A felújítás 2023 nyarán kezdődött és 2024. június végén fejeződött be. A fejlesztési projekt zárórendezvényére és sajtótájékoztatójára 2024. június 27-én került sor, ahol beszédet mondott Szlahó Csaba, Vecsés polgármestere és Dr. Szűcs Lajos, országgyűlési képviselő is.

„Különösen büszkék vagyunk arra, hogy a közel egyéves felújítás mellett a vendégek kiszolgálása zavartalanul működött. Amit az is igazol, hogy Az Utazó magazin legjobb turisztikai szolgáltatóinak kiírt szavazásán az Airport Hotel Budapest nyerte el „az év tranzit szállodája” díjat” – mondta el Koloszár Krisztián szállodaigazgató a hivatalos rendezvényen.

A vendégek számára a legnagyobb változást a belsőépítészeti koncepció megújítása, valamint a szobák és az étterem bútorzatának cseréje, a közösségi terek komplett felújítása jelenti. Mind a 110 szobában a teljes bútorzatot lecserélték, a lámpáktól és függönyöktől egészen a padlóig. Az étterem bővítésével és az új beépített terasszal megduplázódott a vendéglátóhely kapacitása, miközben a rendezvénytermek száma is növekedett. A szállodában a belsőépítészeti terveket Szőke Mónika lakberendező, a Normaform Kreatív Kft. ügyvezetője készítette.

A fejlesztések sorába illik a jól felszerelt játszósarok kialakítása, miközben a fenntarthatóság jegyében az elektromos autóval érkező vendégek számára új elektromos gyorstöltőket telepítettek. Szintén a fenntarthatóságot szolgálja a ház teljes energetikai korszerűsítése, valamint az épület tetejére elhelyezett napelemeknek köszönhetően a szálloda megújuló energiát képes termelni a jövőben. Emellett a most beépítésre került legmodernebb víz- és hulladékgazdálkodási rendszerek teszik még fenntarthatóbbá az épületet.

-azutazo-