Tematikus online turisztikai érdekességeket kínál a visitgyula.com

Gyuláról szóló tematikus olvasnivalókat kínál a visitgyula.com turisztikai weblap blogja. A szakemberek már dolgoznak azon, hogy az érdeklődők virtuális idegenvezetéseken is részt vehessenek, ha már személyesen nem látogathatnak el a békési fürdővárosba – mondta az MTI-nek a blog egyik szerzője.

Petróczki Gábor kiemelte, hogy a veszélyhelyzet miatt a látogatásokat a virtuális térre kell korlátozni, de az online felületeken is sokat lehet mesélni Gyuláról, a történelmi fürdővárosról. Éppen ezért hat tematikus sorozatot indítottak, amelyek különböző szempontok alapján gyűjtik össze a gyulai érdekességeket. Három máris elérhető, így a tizenegy részes virtuális időutazásban egyebek mellett Magyar- és Németgyula egyesítéséről, arról, hogyan nyerte vissza ősi nevét a város, a helyi címer titkairól vagy a várfürdő hőskorszaki, 1950-es és 60-as évekbeli fejlesztéséről is fellelhetők érdekes írások.

A híres gyulaiakról és a városban járt hírességekről szóló rész mások mellett Petőfi Sándor, Albrecht Dürer, Pfiffner Paulina, Ady Endre, Bartók Béla vagy Jókai Mór városhoz való kötődésének ismert vagy kevésbé ismert részleteit dolgozza fel.

A harmadik összeállítás a város híres épületeinek, a régi és az új Komló Szálló, a Lovarda, az egykori Megye-, ma Városháza vagy az Almásy-kastély fedélszéke történetébe enged bepillantást. A sorozat közeljövőben megjelenő további részei Gyula természeti értékeit, gasztronómiai különlegességeit és a Gyulahús Kft. korábban kiadott szakácskönyvének legkülönlegesebb receptjeit dolgozza majd fel – mondta Petróczki Gábor.

Hozzátette, azok, akik most nem tudnak ellátogatni a városba, online túrákon otthon is megnézhetik a gyulai várat, az Almásy-kastélyt, Erkel Ferenc szülőházát és a polgári Ladics-házat. Emellett azon dolgoznak az idegenvezető szakemberek, hogy egy online térképen a gyulai nevezetességekre kattintva podcast videók segítségével úgy érezhessék magukat az otthonukban böngészők, mintha részt vennének egy városnéző túrán – árulta el. (MTI)