Térképre tették Magyarország legszebb vasútvonalait

Fotó: MÁV

„Az Európában máig egyik legsűrűbb magyar vasúthálózat napjainkban is kiváló lehetőséget kínál a természetet, városi és vidéki épített környezetünket élményszerű módon felfedezni vágyók számára.” – írta a MÁV, amely térképre tette Magyarország legszebb vasútvonalait.

Több, idegenforgalmi szempontból kiemelt városunk (pl. Eger, Tokaj, Szeged, Győr vagy a Balaton menti települések) szívében állnak meg a vonatok, de számos fürdőváros (mint Hajdúszoboszló vagy Gyula) is jól megközelíthető vasúton. Sőt, természetesen a főváros esetében is a pályaudvarok a belvárosban, a közösségi közlekedési hálózat rendszerint legfrekventáltabb pontján helyezkednek el. Jó néhány állomás és megállóhely található kiemelt természeti látványosságok közelében, turistautak – többek közt az Országos Kéktúra pecsételőhelyei – mentén, ezáltal a vasútállomások a gyalogos- és kerékpáros túrák igen alkalmas kezdőpontjai lehetnek, illetve a sűrűn elhelyezkedő állomások megadják a lehetőséget, hogy kirándulásunk kezdő- és végpontja eltérő lehessen.

Hazánk legszebb vasútvonalai azonban önmagukban is megérnek egy utazást. Számos vasútvonal vonalvezetése és építészete gyönyörködtető, harmonizál a tájjal és a környék építészeti értékeivel, a természetet tiszteli, annak szépségét éppenséggel kiemeli. A 19. században épült vasútvonalakat tervező mérnökök sokat adtak arra, hogy a földrajzi-domborzati akadályokat minél regényesebben küzdjék le a vonatok. Ezért alagutakon és völgyhidakon át, erdőket átszelve, folyók, patakok partjain, festői falvak határában vezetnek.

A Győr–Veszprém vasútvonal Bakonyon átvezető szakasza páratlan a maga nemében. Kiemelkedően szép a Budapest–Vác–Szob vasútvonal Vác és Szob közötti szakasza, ahol a pálya a Dunakanyarban, a folyam kanyarulatait követve, a Börzsöny meredek hegyoldalaiba bevágva tör utat magának. A vonatablakból a visegrádi fellegvár, a Pilis csúcsai és a Börzsöny barlangjai is tanulmányozhatók.

Nem hagyhatjuk ki a felsorolásból a Balatont sem, különösen a Székesfehérvár-Tapolca és a Tapolca-Keszthely vonalszakaszok szépsége sokadszorra is ámulatba ejti az utast. A Balatontól délre, az egykor a Balaton medrének részét képező lapos Nagyberek területén húzódik hazánk utolsó üzemelő közforgalmú kisvasútja, a Balatonfenyvesi Gazdasági Vasút.

Az Északi-középhegység legszebb vonalvezetésű vasútja az Eger-Szilvásvárad vasútvonal, amely Budapest felől könnyen megközelíthető az Agria InterRégió vonatokkal. Nem csupán hegyvidékeinken, hanem az Alföld rónáin is festői vasútvonalak húzódnak. Változatos szépségű a Füzesabony-Debrecen vasútvonal Poroszló-Balmazújváros szakasza, amely előbb a Tisza-tó széles medre felett halad, majd a Hortobágy világörökségi rangú végtelen délibábos pusztaságait szeli át. Hortobágyon a csárdához és a kilenclyukú hídhoz, Poroszlón az Ökocentrumhoz lehet kellemes kirándulást tenni.

Fotó: MÁV

Számos további vasútvonalat is megemlíthetnénk, ahol már maga a vonatút is megér egy utazást, illetve kiválóan kombinálható a vonatozás öröme és a túrázás. A Vác és Balassagyarmat, Hatvan és Somoskőújfalu, Szerencs és Hidasnémeti közötti vasútvonalak festői várromok mentén kanyarognak: a nógrádi, a drégelyi, a somoskői, a boldogkőváraljai és a regéci vár is gyönyörűen látszik a vonatból, illetve jól megközelíthető a legközelebbi állomásokról. A Dombóvár-Baja vasútvonalon végigutazva egymás után gyönyörködhetünk a Mecsek hegyvidéki panorámájában és a gemenci erdőkben. A Nyíregyháza-Szerencs és a Miskolc-Sátoraljaújhely vasútvonalakról Tokaj-Hegyalja és a Zemplén panorámája tárul fel. Komárom és Esztergom között hosszan kanyarog a személyvonat a Duna partján, és közben a gerecsei falvak, kisvárosok népi építészeti, ipari emlékei is az ablak mellett suhannak el. Szeged és Hódmezővásárhely óvárosát, valamint az Alsó-Tisza árterét az egész nap félóránként közlekedő vasútvillamos korszerű és csendes szerelvényeiről csodálhatjuk meg testközelből.