Tervezz mozdonymatricát a Csíksomlyói Expressz mozdonyára!

A február végén záruló pályázatra a határon túlról is várnak jelentkezőket, az eredményhirdetést március elején tartják – közölte a MÁV-Start Zrt. és a zarándokvonatot közlekedtető Kárpáteurópa Utazási Iroda, amely nyolcadik alkalommal szervezi az utat Erdélybe.

A Magyarországról 2015. május 22-én induló két különvonat, a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz a vasúttársaság TRAXX típusú mozdonyával az élen járja végig a négynapos utat. A szervezők a korábbi évekhez hasonlóan a mozdony külső díszítésével igyekeznek még látványosabbá tenni az utazást. A grafika az idén is a magyar történelemhez kapcsolódik: a fejedelem halálának 280. évfordulója alkalmából a Rákóczi-mozdony vontatja majd a szerelvényt egészen a gyimesbükki Rákóczi-várig, az ezeréves határra – tudósít az MTI.
Az elmúlt években a – Széchenyi-, Liszt-, Aranycsapat- és Hunyadi-mozdony által vontatott – össznemzeti zarándokvonatokon mintegy nyolcezer utas tett meg összesen csaknem húszezer kilométert – tájékoztatott Petrus György, a Kárpáteurópa Utazási Iroda igazgatója.

Az idén is megemlékezést tartanak a madéfalvi veszedelem emlékművénél, illetve hazafelé módosított útvonalon, Wass Albert egyik regénye helyszínét (Dés), Wesselényi Miklós városát (Zsibó) és Károli Gáspár szülőhelyét (Nagykároly) érintve érkezik vissza a zarándokvonat.

Legyél az első hozzászóló "Tervezz mozdonymatricát a Csíksomlyói Expressz mozdonyára!" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*