Tizenhárom budapesti járatot töröl a Ryanair

A Ryanair pénteken figyelmen kívül hagyta a szerinte szükségtelen  Európai Uniós eljárást, erre a reptér nem adott felszállási engedélyt két járathoz. A Ryanair ezután jelentette be a járattörléseket.  A Ryanair március 3-a és 16-a között tizenhárom budapesti járatot (a memmingenit, a badenit, a thesszalonikit és a manchesterit) töröl a reptéri hatóságok “ostoba eljárása” miatt – közölte a légitársaság.

Az esetet követően számos késés történt, emellett kényelmetlenséget okozott a légitársaság utasainak Budapesten és más városokban is. A Ryanair közölte: a határátlépési eljárásnak a következtében a 13 járat 4000 utasának utazási terve borul fel a következő két hetes időszakban. Az átfoglalások lehetősége tekintetében kapcsolatba fognak lépni velük – jelezte a cég.  

forrás: hvg.hu

Legyél az első hozzászóló "Tizenhárom budapesti járatot töröl a Ryanair" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*