Több mint taverna

A két ével ezelőtti olimpiának mára már csak az emlékei és stadionjai maradtak, a legnagyobb építkezések befejeződtek, és az Athénba látogatók már a fejlesztések előnyeit élvezhetik. Így például az új autóutakkal, hidakkal, metróhálózattal, villamosokkal ugrásszerűen fejlődött városi közlekedést. (Az ország emiatti eladósodottságáról szóló híreket pedig inkább a szakemberekre bízzák.) És mivel a hagyományos és a diszkont-légitársaságok menetrendjében előkelő helyen szerepel az ókori demokrácia bölcsőhelye, érdemes akár egy hosszú hétvégére is átrepülni, hogy egykori kedvenc történelmi tanulmányaink helyszínein barangolhassunk, s az eredeti épületmaradványokat, szobrokat, emléktárgyakat látva egy kicsit beleképzelhessük magunkat a két és fél ezer évvel előtti csodavilágba.
Ha szállást foglalunk – akár egyszerűen az interneten, akár utazási iroda segítségével –, érdemes a belvárosi szállodák közül választani egyet, mondjuk az Omonia tér közelében. A kétcsillagostól az ötcsillagosig könnyen tudunk a pénztárcánkhoz illő szállást a környéken találni. Az Omonia remek kiindulási pont, és visszatalálni is könnyű. Első úti célunk lehet mindjárt az Akropolisz dombja, amelyet sokan tévesen a dombtető leghíresebb épületével, a Parthenonnal azonosítanak. A dombot a mükénéi korban fellegvárrá alakították, de a fejedelmi székhely és erőd a későbbi korokban vallási székhely lett. Fénykorát az időszámításunk előtti ötödik század végén élte, amikor megépült a dombtetőn a hatalmas épületegyüttes, hirdetve Athén jelentőségét és nagyságát. A neves szobrász, Pheidiasz tervei alapján és felügyeletével épült a 70×31 méter alapterületű monumentális templom, másfél évtizeden át. A tíz méter magasságú dór oszlopokból tizenhét-tizenhét állt hosszanti, nyolc-nyolc a homlokzati irányban.

Maradványai ma is fenséges látványt nyújtanak távolról és közelről egyaránt. Folyamatosan restaurálják, őrzik állagát, manapság ne is reménykedjünk abban, hogy a teljes épületet magas daru látványa nélkül kapjuk lencsevégre. Az oszlopok közé, a templom egykori belsejébe közönséges földi halandó már nem teheti be a lábát, ez csak a régészek kiváltsága. Miután körbesétáltuk az épületet, a keleti és a nyugati homlokzatát is megcsodáltuk az épen maradt domborművekkel, álljunk meg a Parthenon mellett álló Erechtion épületmaradványánál is, egy újabb csodánál, hisz az egykori kultuszhely leghíresebb homlokzata a Koré-csarnok: az oszlopokat hat fiatal lányt – ógörögül koré – ábrázoló óriás szobor tartja. (Kár, hogy az alakok másolatok, és az eredetik látványáért részben az Akropolisz Múzeumba kell átsétálni, vagy Londonba, a British Museumba kell utazni.)

Szerencsére az előbbi a dombtetőn, a Parthenon tőszomszédságában van, ahol összegyűjtötték az Akropolisz épületeinek egykori díszítőelemeit, építészeti, szobrászati maradványait. Ha szerencsénk van, és napos időben másztuk meg a dombot – márpedig nem nehéz kifogni Athénban ilyen napot akkor sem, ha nincs nyár –, minden irányban gyönyörű panoráma fogad minket. Az északi oldalon a Héphaiszteion (Thesszion)-templom klasszikus kori, dór márványoszlopai magasodnak. Szemben vele az Agora terül el, az egykori piactér, a városi élet hajdani központja, ahol a keleti oszlopcsarnok (Attalosz-sztoa) áll, amely ma az Agora Múzeumnak ad otthont. (Mellettük húzódik a zöld metróvonal és a Thissio állomás.) Nyugati irányban a távolban a Nimfák dombja magasodik a csillagvizsgálóval, előtte Areioszpagosz dombja emelkedik, melyet könnyűszerrel mászhat meg fiatalabb és egy kis erőfeszítéssel idősebb turista egyaránt. Annál is inkább, mert évszázadokon át itt ülésezett az ókorban a vének tanácsa, és ha akkor nem okozott gondot a szikla a véneknek… A remek kilátás miatt annak gondolata is izgalommal töltheti el a sportos látogatót, hogy a perzsák e helyről lőtték i. e. 480-ban tüzes nyilaikkal az Akropolisz dombtetejét.

Keletre a Likavitosz dombja emelkedik ki a fehér házerdő közül. Déli irányban a Múzsák dombja látszik a Philopapposz-emlékművel, a déli lejtőn pedig két ókori fantasztikus épületmaradványhoz sétálhatunk le. Egyikük a Dionüszosz-színház, melyet még az i. e. ötödik század végén kezdtek el építeni a görögök, de csak évszázadokkal később fejeztek be a rómaiak. A színházmaradvány márvány nézőterére be lehet sétálni, le lehet ülni a padokra, és el lehet merengeni, milyen nagyszerű élmény is lehetett annak idején innen színházi előadást nézni. Középen, a nézőtér első sorában épen maradt a tizennégy háttámlás márványszék, ahol a kor magas rangú tisztségviselői, papjai foglalhattak helyet. A másik kőszínház Herodes Atticus zenecsarnoka (Odeion), melyet az i. sz. második században építettek a rómaiak. A meredeken magasodó nézőtér manapság is megtelik nyaranta a zenei és drámai rendezvényekre.

Ha megfáradtunk, leülhetünk a Plaka negyed valamelyik éttermének teraszára. A Plaka az Akropolisz északkeleti lejtőjétől szinte a Szintagma térig nyúlik. Szűk kis utcák teszik hangulatossá, melyekben ezernyi ajándékbolt csábítja az idegen járókelőt vásárlásra, és nehéz a választás, melyik teraszon is válassza az éhes turista az idehaza is ismert gyrost és görögsalátát – az eredetit, gyenge hagymával, hófehér, sós feta sajttal, olívabogyóval és olívaolajjal. Mielőtt azonban bármit is kérnénk, máris asztalunkon terem a friss fehér kenyér. Fejenként már 6-8 euróból jóllakhatunk. Ne lepődjünk meg, ha fizetés után a pincér sajátos módját választja a teríték és a maradék elvitelének. Összefogja az asztalt borító nejlonterítő négy sarkát, és egy másodperc alatt elemeli őket. Máris jöhet az új terítő, teríték és vendég…

Egy másik egész napos program lehet a város neves utcáinak, tereinek, épületeinek megismerése. A legegyszerűbb gyalogosan, de 6 euróért választhatjuk a városnéző autóbuszt is, mely érinti a legfontosabb nevezetességeket, múzeumokat. Egész nap köröz a városban, és megállóiban bármikor le- és felszállhatunk egy napra érvényes jegyünkkel. De az Omonia térről gyalog is nekivághatunk a Szintagma térnek. Útközben sorra haladunk el a XIX. században épült, neoklasszicista épülettömbök mellett: a Nemzeti Könyvtár, az Athéni Egyetem, a Tudományos Akadémia mind-mind az ókort idézik. A Szintagma teret a Parlament épülete uralja, melynek falában az Ismeretlen Katona sírja áll. Előtte az óránként látványos ceremóniával váltó két méter magas őrök állnak mozdulatlanul, és nevetik magukban a turisták kíváncsiságát.

A Nemzeti Park keleti oldalához jókora sétával jutunk el, hogy elbűvöljön minket a régi Olimpiai Stadion, melyet 1896-ban eredeti formájában és nagyságában építettek fel újra. A 2004-es játékokra vadonatúj márvánnyal újították fel az ötvenezer néző befogadására alkalmas arénát. Itt rendezték az íjászversenyeket, és ide érkeztek a Marathonból rajtoló maratoni futók. Az Omonia tértől észak felé sétálva juthatunk el a Nemzeti Régészeti Múzeumig, melynek érthetően gazdag kiállítási tárgyaira legalább fél napot kell(ene) szánni.

Hála a metrónak, csak kilenc megálló, és máris kinn lehetünk Pireusz kikötőjében. A közép-európai látogató érthetően rácsodálkozik az óriás kompok és hatalmas kirándulóhajók látványára, elbandukolhat a jachtkikötőbe, és ha elég ideje van, fel is ülhet egy turistahajóra vagy vízibuszra, mely egy óra alatt elviszi a legközelebbi látványos szigetre, Eginára.
Egy hosszú hétvége elég ahhoz, hogy képet kapjunk Athénról: lássuk a legfontosabb nevezetességeket, feltérképezzük a várost, némi helyismeretre tegyünk szert – és végiggondoljuk, mire nem jutott időnk, hogy legközelebbi látogatásunkkor azokat pótolni tudjuk.

Irány a metró

Athénban rövid idő alatt fejlettebb metróhálózatot építettek ki, mint amilyen a budapesti. A repülőtérről a 3-as, kék színnel jelzett metróvonal modern szerelvényei háromnegyed óra alatt viszik be az utazót a belvárosba, a Szintagma téri állomásra. A kék és a zöld metró a Monastiraki állomáson találkozik. Innen a zöld jelzésű vonalon két megálló az Omonia tér, és további tizenegy az Inni állomás, ahonnan pár perces sétával a 2004-es olimpiai játékok fő helyszíneire, az Olimpiai Stadionhoz és a többi kisebb csarnokhoz és stadionhoz lehet kényelmesen eljutni. Ha a zöld vonalon a másik irányt választjuk, bő negyedóra elteltével máris a végállomáson, Pireusz kikötőjében találjuk magunkat. Az Omonia állomáson szállhatunk át a piros vonalra, mely többek között a Larissa vasútállomáson áll meg. Egy metrójegy 0,70 euróba kerül, és másfél órán át utazhatunk vele. Átszálláskor nem kell újra fizetnünk. A repülőtérre vagy onnan a városba vezető metrójáratra 6 euróért kell jegyet váltanunk, diákoknak 3 euróért, de ha két jegyet váltunk, 10 euró az ár, három személynek (csoportos jegy) 15 euró. Vehetünk jegyet az állomásokon automatából, de ugyanott a jegypénztárakban is kérhetjük, melyet a bejárati automatáknál kell érvényesíteni. Az állomások – az utcákhoz, terekhez képest – feltűnően tiszták, folyamatosan takarítják őket.

(Az Akropolisz részhez) Az Akropolisz-dombot végig kerítés övezi, a látogatók napközben 12 eurós jegyet váltva léphetnek be több kapun is.

Malltalanul

Athénban élő honfitársaink szerint a görög főváros ma már nem nevezhető olcsónak, de az árak értékarányosak. A gasztronómia legautentikusabb színfoltjait természetesen a tavernák jelentik, amelyek nem kívánnak többek lenni önmaguknál: az egyszerűen berendezett, hangulatos családi éttermekben a minőséget tekintve mindenütt biztosra mehet az utazó. A görög főváros jellegzetessége az is, hogy a régiónkban újabban megszokottal ellentétben nem indult meg a belvárosi bevásárlóközpont-építési láz, sőt, a meglévő mallok jó része is gyakorlatilag kiürült.

Amennyiben egy hétvégénél több időnk jut, Athén környéke jó néhány, autóval vagy busszal is viszonylag rövid idő alatt elérhető felfedeznivalót rejteget. Közéjük tartozik a Peloponnészoszi-sziget egyik ékessége, Epidaurosz ókori színháza, az ókor legnagyobb megmaradt színháza, amely egyedülálló akusztikájával is elbűvöli az idegent, aki útja során a Szuezi- és a Panama-csatornával méltán rivalizáló, 70 méter magas, 6,5 kilométer hosszú Korinthoszi-csatornát is megtekintheti, amelynek megszületése a magyar Türr István és Gerster Béla nevéhez köthető.