Tunézia: leáll a magyar charter

A szezonon kívüli heti egy, 87 fős, péntekenként közlekedő charter gazdája, a Kartago Tours, egy nappal a turistákat ért tuniszi támadást követően bejelentette: az utasok biztonsága érdekében a tunéziai járat leállítása mellett döntött. (Hasonló döntés született Lengyelországban és Csehországban is.) A cég ügyvezetője, Füri Mihályné ügyvezető elmondta: a Kartago Tours a pénteki napon, március 20-án már csak hazafelé hoz utasokat, illetve a kéthetes utasok is visszautaznak ezen a napon, az ő kieső heti szállásköltségét megtérítik. A Kartago Tours charterén még a Taurus Reisen utasai ültek, a Sun & Fun Holidays charterei a tervek szerint májusban indulnának.

A járatot 2015. április 24-ig állították le, az első tervezett indulás május 1-je. A leállított járatokra foglaló utasokat egyenként értesítik és más úti célra történő utazást, kedvezményes lehetőséget ajánlanak fel számukra. A május 1-je utáni indulásra foglaló utasoknak pedig egyelőre türelmét kérik, de amennyiben valaki mégis szeretné lemondani az utazást, akkor másik úti cél a március 15-ig érvényes előfoglalási kedvezményeikkel foglalható.

Mint ismert, huszonhárom ember, köztük húsz külföldi turista meghalt, amikor fegyveresek katonai ruhában megtámadták a híres Bardo Múzemot Tunézia fővárosában, a Parlament közvetlen közelében. Az áldozatok között lengyelek, spanyolok, németek, olaszok, kolumbiaiak és tunéziaiak vannak. A biztonsági erők két kalasnyikovos támadót öltek meg, A sebesültek közül hárman lengyelek, ketten olaszok, és francia, dél-afrikai, olasz és japán is van a sérültek között.

Leith Ben Zakour, Tunézia Nemzeti Idegenforgalmi Hivatalának (ONTT) magyarországi képviselője reméli, a merényletet követően országa meg tudja állítani a turizmus visszaesését, és Magyarországról sem csökken majd a turisták száma. Abderraouf Betbaieb, Tunézia magyarországi nagykövete arról számolt be, hogy májusban a tunéziai parlament gazdasági bizottságának asztalára teszik a Budapest–Tunisz menetrend szerinti járat elindításának ügyét, bízva a kedvező döntésben.

Legyél az első hozzászóló "Tunézia: leáll a magyar charter" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*