Turisták és zarándokok nélkül tartották az éjféli misét Betlehemben

Turisták és zarándokok nélkül tartották idén az éjféli misét Betlehemben az izraeli beutazási korlátozások miatt – írta a Háárec című újság honlapja.

Idén már második éve módosítják a koronavírus-járvány miatti korlátozások a karácsonyi mise megrendezését Betlehemben. November 28-a óta nem léphetnek be Izraelbe külföldiek, így próbálják megakadályozni a vírus újabb változatának, az omikronnak a gyors elterjedését az országban. Ezért nem érkezhettek keresztény zarándokok a Palesztin Hatóság területén található, általában Jeruzsálem felől megközelített Betlehembe, Jézus születésének helyére sem.

A város jelentős részben az idegenforgalomból él, és a karácsonyi szezon bevételei különösen fontosak számára, így a turisták elmaradása miatt súlyos gazdasági válság, tömeges elszegényedés fenyegeti lakóit.

Idén is csak a Palesztin Hatóság ellenőrzése alatt álló és Izrael területén élő keresztényeket, illetve a keresztény vendégmunkásokat várják a karácsony megünneplésére. Anton Salman, Betlehem keresztény polgármestere úgy nyilatkozott az Arab News című honlapnak, hogy a Covid-19 miatti félelmek ellenére a tervek szerint zajlanak majd az ünnepségek. „Betlehem és népe megérdemli, hogy érezze Krisztus születésének örömét”- fogalmazott. (MTI)