Túszdráma egy egyiptomi repülőgépen

Március 29-én az EgyptAir járata Kairó helyett a ciprusi Lárnakán szállt le.

Kedden reggel Alexandriából szállt fel az egyiptomi légitársaság járata, mely azonban egy gépeltérítő utasítása miatt útvonalat volt kénytelen változtatni, így az észak-afrikai főváros helyett Cipruson szállt le.

A gépeltérítő egy amerikai állampolgársággal rendelkező egyiptomi férfi, aki így akart eljutni Cipruson élő volt feleségéhez. Ehhez azonban nem szokványos utat választott, ugyanis a levegőben robbanóövére hivatkozva kényszerítette a pilótát az útvonal módosítására.

A gépen tartózkodó utasok számáról eltérő információk láttak napvilágot, ám minden bizonnyal 56 utasról, 7 fős személyzetről és egy biztonsági emberről lehetett szó.

EgyptAir túszdráma2

Lárnakán landolva aztán a gépen tartózkodók túszokká váltak, az egyiptomi férfi ugyanis menedékjoghoz szeretett volna jutni, és így próbálta ezt kizsarolni a hatóságoktól. Ahogy azonban múlt az idő, egyre több embert engedett el, még végül egyedül maradt a gépen. Ekkor fogták el.

A hivatalos szervek már a tárgyalás alatt is kizárták, hogy terrortámadásról lehet szó, ugyanis hamar kiderült, hogy a szálakat itt a szerelem mozgatja. Az, hogy a férfi hajlandó volt tárgyalni, illetve hogy fokozatosan engedte el a túszokat, szintén azt sugallta, hogy tettének nincs köze semelyik radikális szervezethez, hiszen célja nem a minél nagyobb pusztítás volt.

Az a kérdés azonban továbbra is fent áll, hogy amennyiben a nem túl megfontolt férfi robbanóöve valódi volt, hogyan juthatott át vele az egyiptomi repülőtér ellenőrzésén.

Legyél az első hozzászóló "Túszdráma egy egyiptomi repülőgépen" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*