Új elnöke van a Magyar Fürdőszövetségnek

Új elnököt választott a Magyar Fürdőszövetség, a tagság a Sárvári Gyógyfürdő Kft. ügyvezetőjének, Kántás Zoltánnak szavazott bizalmat a szeptember 21-22-én, Harkányban tartott közgyűlésen – közölte a szervezet az MTI-vel csütörtökön.

A korábbi elnök, Boros László Attila májusban távozott pozíciójából. Az új elnök megbízatása jövő év májusáig tart, amikor teljes körű tisztújításra kerül sor a szervezetnél. Az új elnök beszédében az összefogás jelentőségét emelte ki mind a tagszervezetek, mind a turizmus többi szereplője között – írták.

Magyarországon 175 településen 224 fürdő működik – ebből 103 minősített gyógyfürdő -, ezekben 18 ezer dolgozót foglalkoztatnak. A fürdők turisztikai súlyát jelzi, hogy a tíz leglátogatottabb magyarországi turisztikai célpontból kilenc fürdőszolgáltatást nyújtó település, azaz fürdőváros. (MTI)