Újabb légitársaságok kerültek az EU tiltólistájára

 A repülésbiztonsági szempontból súlyosan aggályos társaságokat tartalmazó feketelista bővítésével kapcsolatban Siim Kallas közlekedési biztos úgy nyilatkozott: a testületnek „a felmerülő kockázatok kizárásának garantálása érdekében” „kötelessége cselekedni,”, ha „akár az Európai Unión belül, akár azon kívül bebizonyosodik, hogy egy légi fuvarozó működése nem biztonságos.

Ezúttal a Venezuelában engedélyezett Conviasa társaság került fel a listára, mivel „néhány baleset és az EU repülőterein elvégzett földi ellenőrzések nyomán … több biztonsági jellegű aggály is felmerült, ezért a repülésbiztonsági kockázatok mérséklése érdekében szükségessé vált a társaság működési tilalom alá helyezése”.

A bizottság közleménye szerint „súlyos aggályok merültek fel a Líbiában engedélyezett légi fuvarozók repülésbiztonsági felügyeletével kapcsolatban is”. Végül a líbiai polgári légi közlekedési hatóságok úgy döntöttek, hogy az összes Líbiában engedélyezett légi fuvarozóval szemben korlátozásokat vezetnek be, és – egyelőre 2012. november 22-ig – azonnali hatállyal megtiltották nekik, hogy az Európai Unióba repüljenek.

A közlemény szerint a friss európai repülésbiztonsági listán huszonegy állam esetében az ott engedélyezett összes légi fuvarozóval, összesen 279 légitársasággal szemben teljes működési tilalom van érvényben az Európai Unióban. Az érintett államok Afganisztán, Angola, Benin, Dzsibuti, Egyenlítői-Guinea, a Fülöp-szigetek, Gabon (három olyan fuvarozó kivételével, amelyek bizonyos korlátozásokkal és feltételekkel működhetnek), Indonézia (hat fuvarozó kivételével), Kazahsztán (egy olyan fuvarozó kivételével, amely bizonyos korlátozásokkal és feltételekkel működhet), Kirgizisztán, a Kongói Demokratikus Köztársaság, a Kongói Köztársaság, Libéria, Mauritánia, Mozambik, Sao Tomé és Príncipe, Sierra Leone, Szudán, Szváziföld és Zambia.

A lista emellett öt, teljes tilalom alatt álló további légitársaságot is tartalmaz, valamint tizenegy olyan légi fuvarozót, amelyek működését az Európai Unióban szigorú feltételekhez kötötték.

forrás: MTI

Legyél az első hozzászóló "Újabb légitársaságok kerültek az EU tiltólistájára" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*