Újjászületett FLIRT motorvonatokkal utazhatunk

Átadták a piros színű, 10-14 évvel ezelőtt beszerzett, régebbi FLIRT-flotta első külsőleg és belsőleg is felújított motorvonatát.

Jelenleg belső felújításon 6 motorvonat esett át, ezt követően a többi belsőleg megújított FLIRT átalakítása 2022 végéig fejeződhet be, a vonatok külső átalakítása pedig 2023 végére készülhet el. A 2006 és 2010 között beszerzett hatvan darab FLIRT motorvonat típusa azonos a 2013-2016 között beszerzett hatvanhárom járműével, azonban a Stadler folyamatos járműfejlesztésének köszönhetően a későbbi beszerzésű járműflottába bizonyos területeken már az időközben megváltozott utazási igényekhez igazított részegységek kerültek. Ezért döntött úgy a vasúttársaság, hogy a régebbi flotta felszereltségét az újabb, kék-fehér színű FLIRT-ökhöz igazítja. A korszerűsítéstől az utasok elégedettségének javulását, az utasszám további emelkedését, valamint az üzemeltetés és a karbantartás hatékonyságának további javulását várják.

A teljes flotta belső egységesítése érdekében a Stadler Konzorciumnak számos feladatot és fejlesztést kell végrehajtania:

  • 2022 végéig korszerűsítik az utastájékoztató-rendszert, amelynek köszönhetően korszerű monitorokon lehet majd értesülni az utazással, menetrenddel kapcsolatos információkról, például a várható érkezési és indulási időkről, a csatlakozási lehetőségekről, valamint a rendkívüli eseményekkel kapcsolatos tudnivalókról.
  • Laptopok, mobiltelefonok töltéséhez használható dugaszoló aljzatokat és USB-töltőket szerelnek be az ülések mellé.
  • Tovább fejlesztik az ajtóknál beszerelt mozgássérült-emelőket, amelynek köszönhetően a liftet használók már nem csak szemből, hanem oldalról is fel tudnak szállni a járműre a keskenyebb peronokról.
  • A mosdók belső felületét graffiti- és karcálló fóliával fedik be.
  • A vakok és gyengénlátók egyértelmű eligazodása és tájékoztatása érdekében Braille-írásos szövegeket helyeznek el a fedélzeten.
  • Az utasbiztonság fokozása érdekében korszerűsítik a videós térfigyelő rendszert, a képminőség javulása mellett a készülékek éjjellátó funkcióval is rendelkeznek majd.
  • A vezetőállás tabletdokkolóval egészül majd ki, amelyen a járművezetők az aktuális menetrendet tudják nyomon követni. A piros járművek az újabbakkal megegyező kék-fehér külső színvilágot kapnak; a külső átalakítás 2023 végére készülhet el mind a hatvan motorvonat esetében.