Újra a régi fényében pompázik a Bodajki Vadászkastély

MTI/Máthé Zoltán

A Bodajki Vadászkastély kiállítása művészi kifejeződése a vadászati kultúrának – hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes a Fejér megyei városban, ahol átadta a teljesen felújított kastélyt, a hozzá kapcsolódó kiállítást és élményközpontot.

Semjén Zsolt rámutatott, hogy Bodajk a hamarosan kezdődő vadászati világkiállítás egyik „vidéki ékszerdoboza”, amely sajátos módon mutatja be a magyar vadászati kultúrát. Mint mondta, a tárlaton a természetből kiindulva, a kultúra és a művészet segítségével mutatják be a vadászatok során elejtett vadakat.

A klasszicista Hochburg-Miske-kastélyt teljesen felújították, a beruházás összköltsége 3,2 milliárd forint volt, ebből 1,4 milliárdot a Magyar Turisztikai Ügynökség biztosított a Kisfaludy Program keretében. A közel héthektáros angolpark is teljesen megújult, valamint megépült egy portaépület, ahol további két kiállítótér jött létre. A Bodajki Vadászkastélyban látható trófeagyűjtemény több mint másfél milliárd forintot ér, és magánfelajánlásokból került a kastélyba.

Bodajkon a 17. század végén Haas-Hochburg János épített udvarházat, ennek felhasználásával épült meg a 19. század közepén a klasszicista kastély báró Miske József jóvoltából. Építőjéről nincs információ, a szakemberek Hild Józsefhez kötik a stílusjegyek alapján.

Grünfeld Jakab 1893-ban vásárolta meg a birtokot és a kastélyt, amelyen családja az 1940-es évekig gazdálkodott. A háború során megrongálódott épületet 1964-ben újították fel, majd az 1990-es évek elejéig turistaszállóként működött. 2007-ben az önkormányzat eladta, azóta üresen állt. (MTI)