Utazásra várva: az autósok 90 százaléka már felkészíti kocsiját a télre

Tízből kilenc hazai autós saját bevallása szerint felkészíti járművét a téli időszakra, bár sokféleképpen gondolkodnak arról, mi is nevezhető felkészítésnek – derül ki a Mol megbízásából a magyarországi autóvezetők körében végzett online felmérésből.

A téli közlekedésre felkészülők a fagyálló folyadékra figyelnek oda leginkább. Az évszaknak megfelelő gumiabroncs használata része a hazai közlekedési kultúrának, tíz sofőrből kilenc figyel erre. Tízből hat ember szerint a felkészülés része az is, hogy legyenek az autóban jégmentesítő eszközök, tízből négy sofőr szerint pedig az akkumulátor ellenőrzése szintén kiemelt feladat. Az Utazó tanácsait itt olvashatja.

A megkérdezettek fele mondta azt, hogy maga végzi a téli felkészítést, a másik fele mással végezteti el. Szervízbe a tél miatt csak minden ötödik autós megy. A prémium üzemanyagok használatát százból tizenhét autós tartja a téli gondoskodás részének. A kutatásból ugyanakkor az is kiderült, hogy csaknem minden ötödik megkérdezett extra gondoskodásként tekint még az alapvető dolgokra is. A Mol felmérésében megkérdezettek 5 százaléka 1 évnél fiatalabb, 21 százaléka 2-6 éves autóval jár, 12 százalékuk 7-9, 62 százalékuk pedig 9 évnél idősebb autót használ. (MTI)