Az esztergomi Szent Adalbert Központban kedden kezdődött meg a Nemzeti Vallásturizmus Fórum első ülése, ahol különböző felekezetek vezetői és világi szakemberek kétnapos rendezvényen vitatják meg a vallásturizmus fejlesztésének lehetőségeit.
Fürjes Zoltán, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára elmondta, a vallásturizmus Magyarország gazdag szakrális épített örökségének megőrzésén túl jó lehetőség annak megosztására, nyitásra és találkozásokra ösztönözve. A helyettes államtitkár kiemelte, városképi szempontból is jelentős, hogy a kormány az elmúlt 12 évben több mint 3000 templom felújítását és közel 200 új templom megépítését támogatta, valamint a Magyar templom-felújítási program keretében 1800 templom felújítása valósulhat meg.
Ugyanezen időszak alatt több mint 1500 közösségi ház, közösségi tér felújításához, vagy építéséhez járultak hozzá, és mintegy 7000 egyházi közösségi program megrendezését segítették elő Magyarországon, a Kárpát-medencében és a diaszpórában egyaránt – tette hozzá Fürjes Zoltán. Szontágh Szabolcs, a Nemzeti Vallásturizmus Tanács (NVT) főtitkára, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vallási turizmus programigazgatója az MTI-nek elmondta, a nemzeti vallásturizmus intézkedési terv az ország területén található négyezer vallási értékkincset három kategóriába sorolja: a „zászlóshajóknak” jelenleg is magas a látogatottsága. Mellettük léteznek az „értékkincsbővítők”, amelyek ismertek, de szükséges rájuk irányítani az emberek figyelmét. A harmadik kategóriába pedig az „értékkincs-kiegészítők” tartoznak, azok a helyek, ahova „oda kell vezetni” az utazókat.
A vallásturisztikai terv öt nagy stratégiai feladata a népszerűsítés bel- és külföldön, az alapfeltételek biztosítása, élmények szervezése, szervezeti feltételek biztosítása és a nemzetközi események kiaknázása – ismertette Szontágh Szabolcs. A programigazgató hozzátette, a látogatók számára komplex élménycsokrokat szeretnének kialakítani, ahol az egyházi és a világi látnivalók kiegészítik és erősítik egymást. (MTI)